Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Fejér László: Fejezetek a folyami vízsebességmérés történetéből

kérdésre vonatkozó egyik javaslata, valamint tanulmánya 1845-ből, mely „A sebesség fokozatáról folyóvizeinknél" címet viseli. A Nemzeti Tudós Társaság, melynek 1835-től levelező, 1838-től pedig rendes tagja volt, felkérte Vásárhelyit, tegyen javaslatot az 1842-es évre kitűzendő mennyiségtani pályakérdésre vonatkozóan. Javaslatában három kérdés kidolgozására tett indítványt, mely közül a harmadik: „Minő eszközök (műszerek) használtattak eddigelé a folyók sebességeinek mérésére. Adassék elő mindegyiknek theoriája, mely alkotásának és a vele való bánásnak (használásának) alapul szolgált, s fejtessenek ki mindegyiknek hiányai és egymás fölötti elsőbbségei." (21) „A sebesség fokozatáról folyóvizeinknél" c. tanulmány a Duna-mappáció során végzett nagyszámú sebességmérésből leszűrt törvényszerűségeket foglalja össze. Vásárhelyi munkája a maga korában úttörő jelentőségű volt, bebizonyította, hogy a függőleges sebességeloszlás parabolával közelíthető. A Dunán végrehajtott nagyszámú méréshez hasonlót csak a század derekán végeztek az amerikai hadsereg mérnökkari tisztjei, Humphreys kapitány és Abbot hadnagy a Mississippi folyamon (1850—1860 között). Noha ők úszóval, illetve kapcsolt úszóval mérték a sebességeket, hasonló törvényszerűségeket állapítottak meg, mint Vásárhelyi. Mivel Vásárhelyi tanulmánya csak magyar nyelven jelent meg, a nemzetközi tudományos közvélemény előtt ismeretlen maradt. Ez annál is sajnálatosabb, mert e tanulmány tartalmazza a vízhozamgörbe egyik első grafikus ábrázolását. (22) Az igazsághoz tartozik, hogy Humphreys és Abbot eredményei is közel két évig ismeretlenek maradtak Európában. Az általuk 1861-ben kiadott könyv mindössze 1250 példányban jelent meg, s mint G. Kohl professzor a Grebenau-féle német kiadás előszavában megállapítja, jó ha féltucat került belőlük annakidején Németországba. (23) A Duna-mappáció befejeztével a magyar vízrajzi tudomány fejlődésének első legfontosabb szakasza lezárult. Ezzel egyidőben megkezdődött a gyakorlati tapasztalatok feldolgozása, s az eredmények széles körben ismertté tétele. Ez utóbbinak fontos színhelye volt az Institutum, a Magyar Királyi Tudomány Egyetem Mérnöki Intézete. Míg a korábbi évtizedek során a vízépítéstan professzorai feltételezhetően inkább elméleti tudósok voltak, (24) s a gyakorlathoz keveset tudtak hozzátenni, 1841-ben az osztrák származású Petzelt József (1805— 1850 után) személyében igazán rátermett szakembert neveztek ki a vízépítéstan tanárának. Kéziratos sokszorosításban fennmaradt magyar nyelvű tankönyve (25) méltón képviselte kora tudományos eredményeit. Nagy súlyt fektetett a hallgatók gyakorlati kiképzésére is. Jelentősen bővítette az Institutum szertárát. Nuss Antal* pesti műszerésszel több hidrometriai műszert készíttetett, így többek között annak a Kraft által gyártott Woltman-szárnynak a másolatát, (26) mellyel Vásárhelyi Pál vezetése alatt a mappáció mérnökei dolgoztak. * Nuss Antal 1833-ban kapott polgárjogot Pesten. Iparengedélye fizikai, csillagászati és mérnöki eszközök készítésére volt. Kraft bécsi műszerésszel igen jó személyes viszonyban volt, korábban együtt tanultak a müncheni Ertel cég üzemében. 1845-ben Nuss-t már „műszergyárnok"-nak nevezték. Az egyik legfoglalkoztatottabb magyar műszer üzem a múlt század derekán. A Woltman-szárny jelenleg az Orsz. Műszaki Múzeum gyűjteményének darabja. A cég működése 1882-ig követhető nyomon. Számos cégjelzéssel ellátott műszere ismerete. (27)