Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Fejér László: Fejezetek a folyami vízsebességmérés történetéből

fordulatszám nem egyezett. Woltman nem tudhatta, hogy a szárny hitelesítése (tarázása) ily módon nem végezhető el. A szárny fordulatszáma egységnyi mérőúton ugyanis nem teljesen állandó, hanem attól a sebességtől függ, amellyel a szárny a vízben mozog. Tehát egy bizonyos mérőszakaszra más és más fordulatszámot kapunk attól függően, hogy milyen sebességgel végeztük a hitelesítést. (11) Woltman műszere megadta a lehetőséget a 19. század vízmérnökeinek, hogy a folyószabályozási tervek készítéséhez elengedhetetlen hidrometriai méréseket egyre nagyobb pontossággal végezhessék el. A 19. század első fele Magyarországon is az átfogó szabályozási tervek készítésének jegyében telt el. Érdemes tehát egy pillantást vetnünk a vízrajzi tudomány hazai kezdeteire. A hazai vízsebességmérés kezdetei A török kiűzése utáni országban bizonyára végeztek alkalmi vízsebességméréseket, bár az eddigi kutatások erre nézve nem sok adatot közölnek. Hazánkban ezidőtájt, több mint ezer vízimalom működött. A malmok, ill. malomcsatomák vízhozamának megállapításához ismerni kellett a folyóvíz sebességét is. A 18. század elejének technikai színvonalát reprezentáló könyv — a „Theatrum machinarum generálé", melyet Jacob Leupold (1674—1727) adott ki 1724-ben —, ismert volt Magyarországon is, sőt nem egy helyen tankönyvként használták. A könyv, sok más közt, foglalkozik a hidraulikával, s a víz sebességét mérő műszerekkel is. A nálunk használt eszközök és módszerek feltehetően megegyeztek a könyvben leírtakkal, de komoly tudományos, s főképpen rendszeres megfigyelésekről nincs tudomásunk. A felvilágosodás századának végén, II. József uralkodása alatt, szükségessé vált az ország gazdaságának fejlesztése, ami megkívánta a műszaki tudományok fejlődését is. Az 1782-ben, a budai egyetem bölcsészkarán szervezett Institutum Geometrico-Hydrotechnicum megkapta az uralkodótól a polgári mérnökök képzésének kizárólagos jogát. A világ első egyetemi szintű mérnökképző intézetének feladataira világosan utal II. József szervezeti szabályzata: „Általában, mivel nagy szükség van a geometriai, hidrotechnikai és mechanikai tudomásokra különösen Magyarországon és csatolt tartományaiban, ahol ugyanis az előbbi századok háborúi és viszontagságai után a területi viszonyok többnyire összezavarodtak, egész vidékek mindmáig víz alatt és mocsarak alatt hevernek, a malmokhoz tartozó gátak a legtöbb helyütt rosszul épültek, a közutak csaknem mindenütt elhanyagoltak, kézzelfogható tehát ezen szak különös művelésének szükségessége..." (12) Az Institutum olyan mérnökök képzését tűzte ki céljául, akik elsősorban geodéziában, hidrotechnikában és hidrodinamikában voltak járatosak. Ha az egyetem tudós tanárainak vízépítészeti tankönyveit tekintjük, szembeötlik azok inkább elméleti, mint gyakorlati jellege. (13) Rausch Ferenc (1743— 1816) 1797-ben megjelentetett „Compendium hydrotechnicum..." című tankönyvében a vízsebességmérést az áramlási kvadráns és a gömbúszó használatával mutatja be, csakúgy mint Hadaly Károly (1743—1834) professzor „Elementa Hydrotechniae" című munkája.