Technikatörténeti szemle 13. (1982)
TANULMÁNYOK - Fejér László: Fejezetek a folyami vízsebességmérés történetéből
1. A Ximenes-féle vízizászló függőleges tengelyre erősítette, mely egy erős boton volt forgatható és tetszőleges mélységre lehetett leereszteni. Ez a tengely, a víznyomás által a táblára gyakorolt forgató nyomatékot a vízen kérészül egy fekvő korongra vitte át, melyre egy fonálon keresztül a forgatónyomatékkal ellentétes hatást kifejtő súly hatott. Az az elfordulási szög, melynél az állandó súly ereje kiegyenlíti a táblát elforgató erőt, egy mutató segítségével volt leolvasható a képen látható, fokokra osztott félkörtábláról. A holland Christian Brünings (1736—1805) szintén egy a vízáramlással szemben vízbe eresztett táblát használt, mely egy görgőkkel vezetett vízszintes rúd végéhez volt erősítve, úgy, hogy a víz nyomása a nyomás irányával párhuzamosan eltolhatta. Ezt a nyomóerőt egy csigán átvezetett zsinór segítségével egy egyenlőtlen karú mérleg rövidebb végéhez vezette, míg a másik karon — akár egy gyorsmérlegen — tolható súly segítségével leolvasható volt a kifejtett erő. Ezzel a módszerrel nem volt bizonytalanság a víznyomás támadási pontjának meghatározásánál. A nyomáslapot a vezető sínnel együtt egy, a mederfenékre leszúrt erős függőleges rúdon különféle mélységekre lehetett beállítani. Így a vízsebesség az adott függély több pontján volt mérhető, nem kellett a műszert minden egyes mérés után kivenni. Ez utóbbi nehézség még a Woltmanszárny megjelenése után is sokáig lassúvá tette a méréseket. Brünings-t kutatásaiban, amint könyvében maga is írja, a vízsebesség eloszlásának törvényszerűségei foglalkoztatták:
