Technikatörténeti szemle 13. (1982)

KÖNYVISMERTETÉS - Kempler Kurt: Táplányi Endre: A pirotechnika és a pirotechnikai ipar története

földi fotogrammetriai munkálatokra pedig 1896-ban került sor. Nagy lendületet adott a fejlődésének a Pul/rich-féle sztereokomparátor megalkotása 1901-ben: a következő évben már a bécsi intézet is beszerzett ilyen műszert, amelyet főként a magashegyi felvételek kimérésére alkalmaztak. A légifotogrammetria lendületes fejlődése 1914-ben indult meg, az osztrák térképészet azonban 1928-tól kezdte rendszeresen alkalmazni a légifelvételeket. A sztereofotogrammetriai mérések, többek közt a budapesti tapasztalatok alapján, 1936-ban indultak meg. Érdekes módon a cikk szerzője nem említi, hogy már 1909-ben készült, mai értelemben vett légifelvétel, akkor még léggömbről, Pozsonyról. A következő cikkek már közelebb vezetnek a jelenhez, és lényegében csak az elmúlt háromnegyed évszázad fejlődéséről adnak képet. Ezek a hosszabbrövidebb tanulmányok érdekes képet adnak az ausztriai térképészet útjairól, problémáiról és mai helyzetéről: R. Mayr—H. Meckl: Az „österreichische Karte" új raf el vétele, 1:50 000 méretarányban (111—118. old.); F. Weisinger: 75 év a „B—Épületben" (119—125. old.); K. Babka—R. Eibl: Az állami térképelőállítás (129—133. old.); W. Miedler: Reprodukció és nyomtatás a 70-es években (135—143. old.); O. Knoll—J. Wimmer: Épület, szervezet és igazgatás az első világháborútól (145—156. old.); R. Messner: Az Országos Felmérés épülete (157—173. oldal). A tanulmányokat J. Bernhard részletes táblázata zárja le, amely a szervezeti felépítést és az egyes csoportokat mutatja be. A széleskörű szerzőgárda által összeállított tanulmánygyűjteményt átolvasva óhatatlanul felmerül a kérdés: a magyarországi földmérés és térképészet miért nem tudott eddig egy hasonló kötettel előállni? Olyan kötettel, amely a mai, „aktív" kartográfusnak hasznos összefoglaló, a jövő művelődéstörténet kutatójának nélkülözhetetlen és hiteles forrása lehetne. ifj. Bartha Lajos Táplányi Endre: A pirotechnika és a pirotechnikai ipar története. A Magyar Vegyészeti Múzeum kiadványai 20. Várpalota, 1980. 70 oldal. A szerző — aki ma is gyógyszerészként dolgozik — a tudománytörténet ismert művelője, a pirotechnika szép, de veszélyes mesterségének örök szerelmese. Ez indította arra, hogy több évtizede összegyűjtött anyagát publikálva, azt közkinccsé tegye. A kötet jelentőségét növeli az az utószóban megfogalmazott gondolat, mely szerint az űrhajózás korszakának alapját a pirotechnika megismerése és tökéletesítése vetette meg. A munka két részből áll, az elsőben a pirotechnika történetét, a másodikban a pirotechnikai ipar történetét foglalta össze, igen gazdag, 71 tételből álló irodalom alapján. A pirotechnika őshazája Kína volt, de fejlődött Indiában, Japánban, a mongoloknál is. Az ókor félelmetes fegyvere volt a görögtűz. E tudományok arab közvetítéssel kerültek szélesebb körben ismertetésre. A puskapor felfedezése, majd általános elterjedése nyomán a pirotechnika Európa különböző államaiban is szélesedett. Itáliában igen magas fokon művelték: a rakéta elnevezés is olasz eredetű (rochetta = csövecske). Franciaországban XV. Lajos volt nagy mecénása a tűzijátékoknak, de Napóleon császár sem sajnálta a pénzt arra, hogy színpompás tűzijátékokkal ünnepeltesse magát, illetve Mária Lujzával kötött házasságát. Oroszországban Nagy Péter