Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Csernyné Vajda Ildikó: A magyar vízügy történetéből – Sajó Elemér

gának szükséges fokozása. Kiemelten foglalkozott az öntözés jelentőségével. E munkájának megalapozottságát az biztosította, hogy figyelembe vette gazdasági fejlődésünket, az akkori gazdasági lehetőségeket. Mindez a vízügy történetének alapos tanulmányozására épülve készült. Költségvetést és többéves beruházási tervet is tartalmazott, valamint a szervezeti és igazgatási teendőket. Miután programja ismertté vált — lebontva az egyes vízgazdálkodási ágakra — megkezdték részletes kidolgozását, műszakilag, gazdaságilag egyaránt megalapozottan. A megvalósításhoz az elgondoláson kívül szükség lett volna a koncepciót értő és pártoló államférfira és megfelelő, a végrehajtást biztosító gazdasági helyzetre. Hiányzott azonban a pártfogó, aki a nehéz gazdasági körülmények ellenére rámutathatott volna a végrehajtás hasznosságára. Sajó Elemér mindezt világosan látta, de nem vesztette el lelkesedését. Tudta, hogy anyagi támogatásra nem számíthat, ezért saját erejét és tudását vetette harcba. A vízgazdálkodás alapvető problémáit hatalmas monográfiákban dolgoztatta fel. Külföldi kapcsolatait kibővítette, hogy ezáltal megfelelő színvonalra emelje a hazai vízmérnöki kar felkészültségét és megvesse alapjait a magyar vízépítési kísérleteknek. Fejlesztette a ma is megjelenő, nagymúltú Vízügyi Közlemények című szakfolyóiratot. A vízügy minden területén kimutatható munkásságának hatása. Tevékenysége ideje alatt befejeződött a csepeli kikötő építése, a soroksári Duna-ág rendezése — ezek csak a jelentősebb események —, hajózást biztosító munka folyt a Duna cseh—magyar szakaszán. A kormány a későbbiekben semmit sem tett a dunai víziút, illetve a magyar hajózás fejlesztése érdekében, nemcsak a nehéz gazdasági körülmények miatt, hanem azért is, mert nem ismerte fel a Duna nemzetközi jelentőségét. A Tisza kisvízi szabályozására, — amelyet Sajó Elemér szorgalmazott — szintén nem került sor. Széchenyi vízügyi politikáját közel egy évszázaddal később Sajó Elemér felelevenítette, továbbfejlesztette, indokolta. Megteremtette a korszerű magyar vízgazdálkodás alapját, azt a programot, amely útmutatást adott a következő évtizedekre vízgazdálkodásunk területén. Hazánk felszabadulása után, az államosított vízügyi szolgálat keretében valósultak és valósulnak meg az emlékiratában összefoglalt gondolatok, tervek. Mint az előzőekből kitűnik, a magyar vízgazdálkodás már korábban is igyekezett megvalósítani a vízgazdálkodási kerettervet, amely a különböző érdekeltségű vízgazdálkodási feladatoknak és a fejlesztés hidrológiai-műszaki lehetőségeinek egységes összefoglalása, mégis először 1954-ben, majd 1965-ben készültek olyan vízgazdálkodási tervek — Sajó Elemér programjának szintéziseként — amelyek már nagyszabású távlati koncepciók és a magyar népgazdaság ötéves terveiben megvalósulnak. A gazdaságirányítás szintjén a keretterv először mutatott rá és tette tudatossá azt a tényt, hogy a víz véges mennyiségű erőforrás, s a hasznosítása számottevő anyagi- és munkaráfordítást, ezen kívül társadalmi szervezettséget igényel. Ráirányította a figyelmet arra is, hogy hazánkban a vízgazdálkodás tervezésének és fejlesztésének fontos és meghatározó feltétele a nemzetközi együttműködés. Ez azért szükséges, mert szomszédainkkal sok a közös érdekű vízgazdálkodási probléma és egymás érdekeinek figyelembevételével, az összefüggő természeti egységet alkotó vízgyűjtő terület szemlélete alapján eredményesebb munkát folytathatunk.