Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Bugyi Balázs: Foglalkozási betegségek, mint ipari fejlődésünk mutatói a XIX. században

tömegesen volt ólom található és ez hozta létre a nyomdászok betegségeit. E vizsgálatokat Rózsahegyi Aladár, a kolozsvári tudományegyetem fiatalon elhunyt közegészségtan professzora kezdeményezte a budapesti nyomdákban, majd folytatta az erdélyi nyomdákban is. Vizsgálatai bizonyítják nyomdaiparunk fejlettségét, de azt is, hogy a nyomdákban a megfelelő munkakörülmények: tisztaság, szellőzés nem állottak fenn. Megrázó jellegűvé vált a gyufagyártás során jelentkező foszfornekrózis gyakorisága és súlyossága. (4). A foszforos gyufa gyártása kezdettől fogva súlyos egészségártalmakkal, csontelhalással járt. Mind Ausztriában, mind Magyarországon egyre gyakoribb volt az állkapocscsont foszforos nekrózisa, amely igen kínos szenvedéssel vezetett halálhoz. 1881. január 29-i ülésén a Budapesti Királyi Orvos Egyesület Petz Lajos „A phosphoros csonthártyalob és csontüszökről" tartott részletes előadást, amely igen nagy figyelmet váltott ki. Referátumában „Petz Lajos rámutatott arra, hogy a nyugati államok munkásokat óvó rendszabályaival szemben a fővárosi gyufagyárak munkásait védő rendszabályok alig mondhatók kielégítőeknek." (5) A bemutatott szomorú esetek hatása alatt Rózsahegyi Aladár bizottság kiküldését javasolja, amelynek feladata lenne „a helybeli gyufagyárak közegészségügyi berendezését megvizsgálni, az azokban foglalkozó munkások egészségügyi viszonyairól, úgyszintén a gyárakra vonatkozó hatósági rendszabályokról jelentést tenni „és azok javítása érdekében a szükséges módosításokat kidolgozni. A bizottság Fodor József közegészségtan professzor elnöklete alatt meg is alakult (6). A foszforos gyufagyártás során létrejövő súlyos állkapocs nekrózisok kérdése mindvégig foglalkoztatta mind a magyar, mind az osztrák iparhigiénikusokat, de egyben a gyárak műszaki vezetőit, valamint a munkásokkal közvetlenül érintkező orvosokat és technikusokat is, mutatva gyufagyártásunk elterjedtségét és nagy gyufagyártási kapacitásunkat. Fodor József megbízatásának eleget tett. Még egyetemi előadásain is hangoztatta, hogy: „Nincs olyan visszataszító, oly veszélyes munka, amelyre nem akad elég munkás, ha azt megfizetik ... A gyufagyárak munkásai különböző súlyosságú csontnekrózissal a szájukban, elrejtőznek az orvosi vizsgálat elől, hogy az orvos távozása után folytathassák veszélyes munkájukat... És ami még rosszabb: az apa kényszeríti gyenge gyermekét, feleségét, hogy munkába álljon." (6) Az ércek pörkölése során jelentkező egészségártalmakat a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók III. Besztercebányán megrendezett vándorgyűlésén Wagner Dániel ismertette 1847-ben. A referátum körül igen heves vita alakult ki, az állami kézben levő ércpörkölő és kohászati vállalat vezetői, valamint a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia képviselői határozottan tagadták, hogy munkásaik körében egészségártalom egyáltalában fennállhat, míg Nendtvich Károly, mint pártatlan szákember határozottan hangsúlyozta, hogy a besztercebányai ércpörkölők körében valóban fennáll a Wagner által leírt egészségártalom, amely ellen védekezni kellene. A vita ékes bizonyítéka annak, hogy a gyárés bányatulajdonosok — legyen az az állam, vagy legyen magánvállalkozó — egyaránt elutasítják foglalkozási eredetű megbetegedésnek még a lehetőségét is, míg a pártatlan és a vállalattól sok vonatkozásban független orvosok kimutathatták az ártalmak fennállását (7). Amint Fodor József jegyzetében írta: „A baj nem annyira magában az iparban mint inkább az iparosok és a hatóság gondatlanságában van" a határozott állásfoglalás egészségvédelmi előírások hiányában. A helyzeten lényegesen segített az a körülmény, hogy 1879/80. tanévvel kezdődően a budapesti Műegyetemen a mérnök jelöltek részére kezdetét vette az ipari egészségvédelem oktatása (6).