Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KÖNYVISMERTETÉS - ifj. Bartha Lajos: Térképtörténet

Stegena Lajos az ELTE Térképtudományi Tanszékének professzora „Térképtörténet" c. munkája az egyetemi hallgatók és főiskolások tanulmányait szolgálja, de a könyvnek minden művelődéstörténettel, tudományok históriájával foglalkozó kutató polcán megvan a helye. A könyv, nagyjából kronologikus sorrendben tárgyalja a térképészet fejlődését — a reneszánsztól kezdve érthető módon az európai kartográfiára összpontosítva a figyelmet —, az ősi társadalmak és természeti népek ismereteitől, emlékeitől kezdve a kozmikus térképészetig. Hasonló munka a hazai irodalomban már régóta hiányzott, és ezt a hiányt a most megjelent mű, lexikális jellegével, gazdag ábra anyagával és áttekinthető beosztásával jól kitölti. A szerző érezhető módon arra törekedett, hogy minden kor térképészetét a maga társadalmi körülményeibe ágyazva tárgyalja, ezért az egyes nagyobb korszakok bevezető fejezete az általános történelmi jelleget, a korszak tudományának színvonalát és a térképészet haladását ösztönző tényezőket foglalja össze. Ezt követi a jelentősebb történelmi és térképtörténeti eseményeket felsoroló időrendi táblázat, majd a részletes térképtörténeti ismertetés. A könyv első része, az írásbeliség előtti kor és a természeti népek térképészetéről egyike a legtöbb újdonságot nyújtó és legérdekesebb fejezetnek. Ugyancsak igen érdekes a középkori térképészetről szóló rész is, főként mert a szerző szakít a hasonló jellegű munkák rossz hagyományával, és nem becsüli le ezt a korszakot, hanem éppen kiemeli eredményeit. A legsikerültebb azonban alighanem a reneszánsz kartográfiát tárgyaló fejezet (amely kétségtelenül legközelebb állhatott a szerző érdeklődéséhez). Emeli a könyv értékét a nagy számú és nálunk jobbára ismeretlen térképet, térképrészletet bemutató ábra. Némileg zavarja azonban az egész mű egységét és áttekinthetőségét az egyes főfejezetek elején álló, talán kissé túlságosan részletezett történelmi bevezető. Szerencsésebb lett volna a kortörténet, de főleg a korszakok tudománytörténetének szervesebb beágyazása a szövegbe. Néhány kisebb elírás és téves vagy elavult adat is fellelhető a könyvben: ezen gondosabb lektorálás segíthetett volna. így pl. a magyarországi térképtudományban is valamelyes szerepet játszó Jákob Ziegler nem tartozott a „bécsi iskola "-hoz; Wolfgang Lazius bécsi humanista bizonyosan nem volt magyar származású, Georg Peuerbach, a jeles osztrák csillagászmatematikus sohasem járt Budán, mégkevésbé Nagyváradon; Johannes Regiomontanus nem 1464-ben, hanem három évvel később jött Magyarországra (ez tudományos fejlődése miatt fontos időkülönbség); a XVI. sz.-beli vatikáni freskótérkép Magyarországot ábrázoló része nem az itáliai Gastaldi és Rosselli, hanem a németalföldi Mercator térképe után készült stb. Egy újabb kiadásból ezek a hibák könnyen kiszűrhetők lesznek. Az előbbi munkának szinte kiegészítőjeként kínálkozik dr. Balázs László geodéta és dr. Papp-Váry Árpád térképész könyve, amelynek célja, hogy rövid, világos és közérthető áttekintést adjon a magyarországi térképészet, földmérés múltjáról, a múltbeli és a jelenlegi szervezeti felépítéséről, valamint jelen helyzetéről. A szerzők a szakközépiskolák tanulóinak szánták „A magyar földmérés és térképészet" c. könyvet, ennek megfelelően tankönyv-jelleggel állították össze munkájukat, ám ez a kis mű mind az érdeklődő laikusok, mind a térképészettel közvetlenül nem foglalkozó, de annak eredményeit felhasználó tudomány- vagy technikatörténészek számára is igen hasznos. A szerzők — igen helyesen — a magyar térképészet előzményeként a Kárpát-medence római-kori térképezését is tárgyalják. Ezt követi a magyarországi térképészet kezdeteit kissé talán túlságosan röviden összefoglaló (18 oldalnyi) fejezet. Jóval bőségesebb az első nagy országos térképezéseket, katonai, polgári és