Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KRÓNIKA - Vajda Pál: Térképtörténeti tanácskozás az Országos Hadtörténeti Múzeumban

A következő tanácskozási napot, nov. 9-én reggel Hrenkó Pál alezredes (Honvéd Térképészeti Int.) előadása nyitotta meg „A Lázár-térképről" címen. Előadó megkísérelte összegezni az 1514-ben készített és 1528-ban megjelent tér­kép szerkezetének és szerkesztésének problémáit. Ez az előadás váltotta ki a legtöbb hozzászólást, vitát. Ifj. Bartha Lajos (ELTE Térképtud. Tanszék), „Az Al-Duna térképe a XV. sz. közepéről" címmel egy nálunk eddig ismeretlen kéziratos Al-Duna és Balkán térképet mutatott be, amely 1444 őszén, I. Ulászló szerencsétlen várnai hadjára­tához készült. Előadó ebben a haditérképben a modern térképészet egyik ki­indulópontját látja. Dr. Tardy János (Természetvédelmi Hivatal) a térképészek által eddig kel­lően nem méltatott tárgykörre terelte a figyelmet, amikor a XVI—XVII. sz. föld­rajzi és útleírásainak térképszerkesztésben hasznosítható adatait ismertette „A Lázár utáni térképek" c. előadásban. Dr. Ambrus-Fallenbüchl Zoltán (Orsz. Széchényi Könyvtár) Hevenessi Gá­bornak 1689-ben megjelent Zsebatlasza a „Parvus Atlas Hungáriáé" előzmé­nyeit és forrásait foglalta össze. Ez az atlasz új irányt és új módszert jelentett a hazai térképkészítésben, de világviszonylatban is jelentős alkotásnak számít. Sajnos a zsúfolt program miatt elmaradt az érdekesnek ígérkező záró elő­adás, dr. Csendes Lászlótól, „A katonai felmérések hatásá"-ról. Így az érdeklő­dők már csak a bejelentett nyomtatott szöveget tanulmányozhatják. Az első nap délutánján az ELTE Térképészeti Tanszékének vezetője és mun­katársai látták vendégül a tanácskozás résztvevőit. A második napon Plihál Ka­talin az Országos Széchényi Könyvtár térképtárának érdekes, régi térképeit mu­tatta be. Kedves figyelmesség volt a Hadtörténeti Múzeum munkatársai részéről, hogy a résztvevőket megajándékozták az ott kiadott néhány térkép-fakszimilével és minikönyvvel. Az első térképtörténeti tanácskozás igen örvendetes kezdeményezés volt, amely azt is megmutatta, hogy aránylag szerény keretek között is lehet értékes megbeszéléseket szervezni. Rendszeresítése nagyon kívánatos lenne. Vajda Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom