Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KRÓNIKA - Incze Miklós–Szekeres József: Információ ’80 kiállítás

közlés, a kommunikáció tartalmának, mert oly nagy gondot okoz miként határozni meg e fogalmakat, helyes és üdvözlendő, hogy a kiállítás szervezői éppen a teljességre nem törekvést akarták és tudták kifejezni a címmel: Információ — fejezetek az információközlés történetéből... Megbocsátják, ha az újságíró szeme először azon akad meg, ahogyan az ókori birodalmak hírszolgálatának emlékei bukkannak fel itt, a galambposta, a hírvivők, a lovasfutárok képei. A nem írásbeli információközlés után a következő „fejezetben" az írásra összpontosul a látogató figyelme. „A stílus az ember" — mondjuk és meghatottan állunk meg a kétezer esztendős stylus előtt, amellyel viasztáblára írtak valaha római elődeink. De még előbb tiszteletet parancsolnak a sokkal régibb egyiptomi hieroglifák. Aztán megint rácsodálkozhatunk a több mint kétezer éves kínai írásra, már akkor papíron, ecsettel és tussal rögzítették mondanivalójukat. S itt megállok: afrikai és latinamerikai, Kolumbusz előtti kultúrák is megérdemlik, hogy fejet hajtsunk előttük és egy keveset elhagyjunk a fehér ember, az európai ember civilizációs gőgjéből, amely csak az itteni fejlődést akarja, tudja számon tartani. Viszont máris ellent mondok magamnak és magyarságunk meg európaiságunk egész tudatával nézem büszkén a több mint 500 éves Chronica Hungarorumot, ezt már a nyomtatás történetét bemutató fejezet látnivalói között, együtt egy félévezredes újévi üdvözlettel. Aztán pedig egyéni hálámat is ki kell fejeznem Giambattista Bodoni iránt. Majdnem úgy mondtam, nem olasz hangsúlyozással, hanem magyarul, hogy Bodoni... ö rajzolta, metszette szerintem a világ legszebb betűit, azért is választottuk 17 évvel ezelőtt a MAGYARORSZÁG címbetűiül. 240 esztendeje született ez a Giambattista Bodoni, még kerekebb születési évfordulót említhetek Claude Garamond nevével kapcsolatban, s itt is kísértésben vagyok, hogy a francia nevet jó magyarosan Garamondnak ejtsem, hiszen a garamondot a nyomdász és a tördelőszerkesztő egyformán csak garamondnak mondja. Nos, azt olvasom itt a kiállításon, hogy az 1480-ban, pontosan 500 esztendeje született Claude Garamond betűművészeti alkotásai a nyomtatott betű fejlődésének csúcspontját jelentették. Kell-e mondanom, milyen büszkeséggel tekintünk ilyen nagy előd után a mi magyar nyomdászatunk egyik legjelesebb alakjára, Misztótfalusi Kis Miklósra, örömmel fedezve fel itt betűit, könyvcímlapját. Aztán már megjelennek a közelmúlt emlékei. Olyan Linotype, amilyennek annak idején a Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Részvénytársaság nyomdájában találkoztam, egyike volt az első, Magyarországra került gépeknek, még 50 év elteltével is működött. És sok kedves tárgy meg anyag. A hajó, a szedőhajó, amelyet ha elejtett a szedéssel egy zöldfülű nyomdászinas, rögtön gúnyosan idézni lehetett Adyt: „Röpülj, hajóm!" s az a gyerek lett „a holnap hőse". A szedőszekrény, amelynek kíváncsian lestük, hol az a sokat emlegetett ördöge, miközben idős kollegák pajzán sajtóhibákat emlegettek, például, a Nőegylet bálján történteket, az ott kitört pánikkal kapcsolatban. Félre a tréfát, vissza a szentelt hagyományokhoz. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy egy vitrinben ki van állítva itt az első magyar nyelven nyomtatott újság, a Magyar Hírmondó. Rát Mátyás Pozsonyban éppen kétszáz esztendeje adta ki. A magyar sajtó mai munkásai szeretettel és büszkeséggel emlékeznek a magyar nyelvű újságírás bicentenáriumára. Mint ahogy egy centenáriumra is emlékeztetni kívánok e helyen: százéves a Magyar Távirati Iroda, szenioritás szempontjából is rangos helyen áll Európa s a világ hírügynökségei között. Ne nehezteljenek meg rám érte és ne vádoljanak évfordulóközpontúsággal, de nem