Technikatörténeti szemle 11. (1979)
KÖNYVISMERTETÉS - Teőke Géza: Herbert Fank York: A tanácsadók. Oppenheimer, Teller és a szuperbomba
bizottság Általános Tanácsadó Testületé [General Advisory Committee (GAC) of the Atomic Energy Commission (AEC)]. Az elnöknek egyébként bárki adhat tanácsot. Nukleáris és általános energiagazdálkodási kérdésekben pl. a .Bulletin of the Atomic Scientists című szaklap az atomenergia használatával kapcsolatok társadalmi problémák egyik nyilvános fóruma. Az USA törvényhozó testületéi és az ezek csúcsán levő elnök döntéseiket elsősorban a mindenkori politikai helyzetnek megfelelő követelményekre alapozzák. Az atomkorszak kezdetén .eddig két elnöki döntés tekinthető alapvetőnek : 1. Trisman elnöiknék a II. világháború végén kiadott utasítása, amelynek alapján: Hirosimára 1945. augusztus 6-án (előzetes próba nélkül) 13 kilotonnás U-235 atombombát; Naga!sakira pedig 1945. augusztus 9-én 21 kilotonnás plutónium bombát dobtak le. Ez a két fissziós bomba több mint 100 000 ember halálát okozta és Japán feltétel nélküli megadásához vezetett. Mindkét bambatípust a Los Alamos Tudományos Laboratóriumban fejlesztették ki. 2. A másik — az atomtechnika történetében még fontosabb — elnöki döntés a hidrogénbomba kifejlesztésére vonatkozott, aminek bejelentésére 1950. január 30-án került sor. A szuperbomba megvalósításához tehát nemcsak az atomtudósok találékonyságára volt szükség, hanem egy vezető politikus olyan döntésére, amelyet a meghallgatott tanácsadóinak szakvéleményére alapozott. A tanácsadók véleménye azonban nem volt egyértelmű, mert — mint ahogy már York könyvének alcíméből is kitűnik — a szakértők két táborra oszlottak. Robert Oppenheimer az Atomenergia Bizottság akkori elnöke sok tudóstársával együtt határozottan ellenezte a H-bomba kifejlesztését, Edward Teller viszont Alvarezzel és másokkal karöltve erélyesen sürgette. Az elnök Tellerék javaslatát fogadta el. York könyvében részletesen feltárta, hogy nevezettek milyen szerepet töltöttek be az elnök döntésének előkészítésénél és sokoldalról világította meg azokat a műszaki, stratégiai és emberi szempontokat, amelyek a vitákat befolyásolták. Érdekes a története annak is, hogy miképpen hozták létre — főképpen Teller sürgetésére — az USA második nagy atomfegyver kutatási laboratóriumát 1952-ben, amelyet később, első igazgatójának 1958-ban bekövetkezett halála után Lawrence Livermore Laboratory-nak neveztek el. A két laboratórium kutatóinak versengése, valamint a Szovjetunióban időközben elért eredmények híre kétségtelenül meggyorsította a munkák ütemét. A H-bomba kifejlesztésével kapcsolatos kutatások két irányban folytak. Az egyik kísérletsorozat arra irányult, hogy miképpen lehet nagy fissziós töltet felrobbantásával viszonylag csekély fúziós töltetet arra bírn'i, hogy a hidrogén izotópjai héliummá egyesüljenek. Ezt az USA-ban 1951-ben, a Szovjetunióban pedig 1953-ban sikerült megvalósítani. A termonukleáris reakcióra vonatkozó vizsgálatok másik típusánál a hasadó töltet volt a kicsi és a fúziós nagy. Az ilyen módon előkészített termonukleáris fúziót az USA-ban 1952- ben, a SZU-ban pedig 1955-ben hozták létre. A szupérbomba születésének izgalmas történetét York igyekszik tárgyilagosan tálalni, bár olykor száraznak tűnő bizonyítgatásokkal köríti. Máskor viszont jól kiválasztott idézetekből ad üditő 'ízelítőt. Mindezek révén könyve 280
