Technikatörténeti szemle 10. (1978)
A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Petik F.: Az anyagvizsgáló gépek konstrukciójának fejlődéséről
a folyamatosan növekvő erők létrehozásának első módja a tolósúlyos mérleg volt (13. ábra). A tolósúlyt a gép kezelője kézzel mozgatta a szükségnek megfelelően. Később egyes gépeken egyszerűbb automatikák által vezérelve, gépi úton mozgatták a tolósúlyt. Növekvő méréshatároknál egyre bonyolultabbá váltak a mérlegrendszerek, több áttételi kart kellett használni. Számos szellemes — de legtöbbször rendkívül bonyolult — áttételi karrendszer született. A karokat ágyazó éleket a szakadáskor fellépő dinamikus hatások miatt igen erősre kellett méretezni. Az erőmérésben napjainkig ható döntő változást jelentett az ingás erőmérő feltalálása. Az 1878. évi párizsi világkiállításon egyszerre két cég — Michele és a londoni Carrington — mutatta be a próbatestben fellépő erő nagyságát folyamatosan követő ingás erőmérőt [16]. A feltalálók, valamint 1890 után Schopper kisebb, kézihajtású gépeken használták (14. ábra), de már 1879-ben elkészült az 50 Mp mérési határú Pohlmeyer-szakítógép hidraulikus mozgatással, amelyen a több áttételi karral lecsökkentett erőhatást ingás készülékkel mérték. Néhány gyár kísérletet tett rugós erőméréssel is, de sok probléma merült fel a megfelelően stabil anyagok hiánya miatt. Magyarországon elterjedten használt rugós gép volt a Rejtő Sándor műegyetemi professzor által kidolgozott vízszintes szövetszakítógép (17. ábra). A rugó nagy előnye, hogy közel tehetetlenségmentesen követi a próbatest alakváltozásait. Viszont nagy gondokat okozott a gyártásnál a piskóta alakú rugók lineáris karakterisztikájának biztosítása, jusztírozása, továbbá a rugó stabilitása. Ezért ezen gépek többségét később ingás erőmérőre építették át [18]. A XIX. század gépkonstrukcióinál a hidraulikus erőmérós gondolata is többször előbukkant. Már 1850-ben készített a Whitworth and Oo., Manchester cég olyan gépet, ahol a hidraulikus terhelőberendezés nyomófolyadékát használták fel erőmérésre, rugós manométerrel. Hibaforrás volt a tömítés súrlódása, ezért inkább független hidraulikus erőmérő rendszereket készítettek, ún. hidraulikus mérődobozokkal, és ahhoz csatlakozó rugós, esetleg higanyos manométerrel. Utóbbi csak kisebb nyomásoknál volt használható, vagy pedig áttételi dugattyúkkal csökkentették a mérőnyomást (Amsler). A kilencvenes években az amerikai Emery gépen a hidraulikus mérőcellához tolósúlyos mérleg csatlakozott. A hidraulikus erőmérés lehetővé tette a mérési határok szinte korlátlan növelését: Az amerikai Phönix Iron Co. 1891-ben már 1200 Mp mérési határú gépet készített. A gépekkel szemben támasztott pontossági igényekről 1898-ban A. Martens professzor [4] ezt írta: „A gépek vizsgálatáról megjelent adatok azt mutatják, hogy a mindennapi használatban levő anyagvizsgáló gépek az általában kielégítőnek tartott 10% pontosságot nyújtani tudják, de ennél magasabb követelményeket nem nagyon lehet felállítani". Ma már tudjuk, hogy azokban az években már érőben volt az a gondolat, mely a pontosságot tízszeresére, a ma szokásos 1%-ra növelte. A hidraulikus erőmérés forradalmi találmánya az Amagat-féle tömítőanyag nélküli dugattyú volt. A hosszan összecsiszolt felületek között az olajréteg tömít és ken. így a próbatestre a terhelőerőt kifejtő hidraulikus rendszer nyomását követlenül fel lehet használni erőmérésre, az ingás manométer útján. Ezzel a találmánnyal a századforduló körül kialakult — először az Amsler cégnél — az univerzális gépek napjainkig legelterjedtebb elrendezése, mely az 1. ábrán látható. Felül van a nyomóhenger, alatta a nyomóvizsgálati tér, alul pedig a húzóvizsgálati tér. Az ingás manométer külön egységben van elhelyezve.
