Technikatörténeti szemle 10. (1978)
A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Oszetzky G.: Néhány adalék az elektromechanikus műszerek fejlődéséhez
bejegyzése 1887 májusára datálódik.) (28.) Az indukciós mérés egy speciális felhasználási területe a váltakozóáramú fogyasztásmérők. FERRARIS, BOREL, FERRANTI és SHALLENBERGER neve mellett újból BLÁTHY OTTÓ-t kell megemlítenünk, aki 1889-ben végleg megoldotta az indukciós fogyasztásmérők technológiai problémáit. Ma a világon mindenütt a Bláthy-féle rendszer terjedt el. Az elektromos áram keltette hőhatás is hasznosítható az áram jellemzőinek mérésére. De la RIVE 1837-ben ismerte fel a jelenséget, az első használható műszert azonban csak 1876-ban készítette el CARDEW. Miután felismerték, hogy ez a mérési elv egyen-, és váltakozóáramra egyaránt felhasználható, továbbá jelentős mértékben frekvenciafüggetlen, igen sokan foglalkoztak a tovább fejlesztésével. HANKEL, RUBENS, AYRTON és PERRY után a HARTMANN—BRAUN cég is készített hődrótos árammérőket. A rendszeréből eredően a műszer nagy hibája a viszonylag magas működési energiaigény. Ma már csak elvétve használják. (29.) Befejezésül a témához kapcsolódó, elveiben ma is igen modernnek mondható és gyakorta használt mérési elv történetére szeretnék visszatekinteni néhány mondat erejéig. Nevezetesen a kompenzációs vagy összehasonlító mérési elvről van szó. A mérésekhez használt feszültség-, és árammérők belső ellenállása messze elmarad az ideálistól, sem elvben, sem gyakorlatban nem érheti el azt. így a mérőmű működtetéséhez szükséges energia, melyet az elektromechanikus műszerek esetében a mérendő mennyiségből vagyunk kénytelenek „lecsalni", bizony néha számottevő lehet. Ha a mérendő mennyiség nagyságrendileg megközelíti a műszer fogyasztását, a valóságtól eltérő, hibás mérési eredményt kapunk. FECHNER, POGGENDORF és WHEATSTONE jutottak arra a gondolatra, hogy a mérendő igen kis mennyiségeket egy nagyon pontos etalonnal való összehasonlítás révén kell mérni. Ha egy hiteles feszültségforrás forrásfeszültségét egy precíziós ellenállásra juttatjuk, az átfolyó áram igen pontosan meghatározható. Ha most ezt az áramot hasonlítjuk össze az ismeretlen feszültség és ismert ellenállás létrehozta árammal, és az eredményt, a különbségi áramot egy megfelelő pontosságú galvanométerrel mérjük, nagyságrendekkel pontosabb eredményhez juthatunk. Ezt az elvet valósítják meg a kompenzátorok, melyek közül 1890-ben készült el a ma is használatos FEUSSNER-féle. A kompenzátorok nagyon sok változata terjedt el a méréstechnikában. Hiteles feszültségforrásként normálelemeket alkalmazunk, melyek közül az elsőt CLARK készítette 1874-ben, a ma is használatos WESTON-elem 1892-re datálódik. Az összehasonlítás elve túlnőtte az analóg műszerek rendszerét, és ma már a digitális technikában is felhasználásra kerül. Előadásomban túlnyomóan a XIX. század második felét tekintettem át a műszertechnika fejlődése szempontjából. A felsorolt számos név is bizonyítja, hogy ez a kor már túl késő ahhoz, hogy bárki is szenzációs meglátásokkal irányíthassa a technikai fejlődés menetét. (A néhány kivétel erősíteni látszik a szabályt.) Ez a korszak már a tudomány termelőerővé válásának kezdete, eredményei a fáradhatatlan tudósok és kutatók lépésről lépésre haladó munkájának köszönhető. Csak ez az alapos, nem is mindig sikerrel kecsegtető munka biztosíthatta a technikai fejlődést, a technikának az ember szolgálatába való állítását.
