Technikatörténeti szemle 10. (1978)
A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Zétényi E.: A 200 éves egri csillagvizsgáló műszerei
délre néző oldalon kijelölték a világító gnomon helyét is. A nyíláson át a napsugár a terembe, majd a délvonalra vágódik ma is, és mutatja a helyi, valódi delet. E pillanatot egy kis harang hangja vitte szét a városban. Ezzel május 20-ra készen is voltak, majd egyéb megfigyeléseket végeztek. Bolygókat figyelgettek. Június 2-ig időzött Hell Egerben. Közben Eger földrajzi szélességét is meghatározta, ezt az eredményt kapta: 47° 53'30". A teraszon álló „filagoriá"-ban kapott helyet az időmérő passzázs-távcső és a panoráma periszkóp is. E berendezés a város képét, panorámáját egy asztalra vetítve szemlélteti. Abban az évben, 1776-ban érkezett le a legtöbb műszer is. A 11 ládában elhelyezett műszer nevezetesebb példányai: 2 londoni John Arnold-féle csillagászati ingaóra, asztronómiai és fizikai instrumentumok, 8 db Londonból, 7 db Bécsből származott. Ezek kevés kivétellel, az egri csillagvizsgáló torony kiállító termében vannak elhelyezve. Az ugyancsak Londonból (Jeremiah Sisson) származó Quadrans Muralis csak 1780-ban került eredeti helyére, ma is ott függ. A párja Greenwich-ben látható. Az első csapást Eszterházy terveire II. József császár mérte, aki 1784-ben lejött Egerbe. Megtekintette a barokk palotát. Tetszett is neki. Ennek ellenére az egyetemi jogot nem adta meg, csak gimnáziumot engedélyezett itt. A 19. századra az eredeti műszerek elavultak. De mint tudománytörténeti kincsek ma is hirdetik a 18. századi magyar csillagászat európai nívóját. A Speculában ma inkább bemutató, ismeretterjesztő munka folyik. A 2 modern lencsés távcsővel (egyik jénai) csillagos estéken a fiatal amatőr csillagászok, szakköri tagok szemlélhetik az égbolt látható objektumait. A 10. emeleti kupolába ez évben, remélhetőleg, elhelyezik a Kulin-féle 30 cm-es tükrös távcsövet is, ami már élvezetesebb képet nyújtana. Szép múlt van mögötte, ígéretes jövő várna rá. IRODALOM 1. Bevilaqua — Borsody Béla: Az egri egyetem csillagvizsgálójának a története. (Stella 4.3-4 sz. 1929) 2. Dezső Lóránt: A magyar csillagászat története. (Múzeumi Füzetek. Kolozsvár, 1944) 3. Kelényi B. Ottó: Az Egri Érseki Lyceum csillagvizsgálójának a története. (Bp. Stephaneum Ny.R.T. 1930) 4. Maximilián Hell: Ephemerides Astromicae anni ... ad meridianum vindobonensem (1777, 1781) Viennae, 1777, 1780 5. Pinzger Ferenc: Hell Miksa emlékezete 1. (Bp. M,T.A. 1920) ifj. Bartha L.: Csillagásztorony és csillagászati múzeum Egerben (Technikatörténeti Szemle IV. 1967. 248-261. 1.) 6. Zetényi Endre: Hell Miksa csillagász (Egri Főiskola tudományos közleményei, Eger, 1970)