Technikatörténeti szemle 9. (1977)

KÖNYVISMERTETÉS - Soós László: Jenei Károly: A Nitrokémia Ipartelepek története 1921–1948

és Pénzbeváltó bank és a Magyar—Olasz Bank 1921-bn létrehozta a Magyaróvári Ipartelepek Részvénytársaságot. A három nagybank még ebben az évben elhatározta, hogy a magyaróvári gyár felhasználásával létrehozza a Magyar Lőporgyárüzemi Részvénytársaságot, amely a mai vállalat elődvállalatát alkotta. A bankszindikátus a lőporgyári felszerelések nagyobbik részét az új üzembe kívánta átmenteni. Közreműködésére azért volt szükség, mert a békeszerződés értelmében a Magyar Lőporgyárüzemi Rt. nem maradhatott állami kézen. Az új üzem helyét csak 1924-ben jelölték ki, addig a magyaróvári üzemben folytatták a termelést. A felépítendő gyár részére a Balatonhoz közeli Vörösberény, Liter, Királyszentistván és Vilonya községek határából sajátítottak ki közel 277 holdat. Az üzem első egysége 1927 novemberében kezdte el a termelést. Az eredetileg nitrocelluloze, nitroglicerin és lőpor gyártására tervezett üzemet 1929-ben trinitrotoluol előállítására is alkalmas berendezéssel szerelték fel. A termelés irányításában a bankszindikátus csak másodlagos szerepet töltött be, mivel a megrendeléseket biztosító Honvédelmi Minisztérium az üzem ellenőrzésének jogát is biztosította magának. A vállalkozás nagyságára jellemző, hogy 1926-ban az új telephelyen egy papírgyár felépítését is elhatározták, amely a lőporgyár üzemét, felszerelését és személyzetét papírgyártás céljára mindaddig igénybe vehette, amíg azt a lőpor iránti igények emelkedése lehetővé tette. A Honvédelmi Minisztérium sürgetésére a kormány 1931-ben úgy határozott, hogy a Nitrokémia Ipartelepek Rt.-ot állami tulajdonba veszi. Ennek értelmében a három banktól megvásárolták a részvényeket és tovább folytatták a vállalat bővítését. 1933-ban pirotechnikai üzemet és lakkgyárat, 1942-ben nitrogliceringyárat építettek. A fűzfői vállalat az 1930-as években több komplett gyári berendezés szállítására és felszerelésére kapott megrendelést. Ennek keretében Törökországban trinitrotoluol, Finnországban lőpor, Brazíliában lőpor- és dinamitgyárat hozott létre. A megrendelések jelentőségét fokozta, hogy a valutabevétel mellett a magyar gépipar számára munkalehetőségeket biztosítottak. A II. világháború éveiben a vállalat üzleti tevékenysége erősen leszűkült és a nyersanyagok hiánya miatt termelése csökkent. A felszabadulás után a háború okozta károk helyreállításán fáradoztak a vállalat dolgozói. Nagyszerű munkájukat és töretlen munkakedvüket mutatja, hogy a nyersanyaghiány miatt kihasználatlanul álló berendezéseiket átmenetileg gyümölcskonzervek szesz-, ecet- és olajgyártásra használták fel. A vállalat történetének ismertetése során a szerző nagy gondot fordít annak bemutatására, hogy a magyar banktőke milyen mértékben vett részt az állami beruházások finanszírozásában és mennyire segítette a magyar katonai köröket a háborúra történő felkészülés időszakában. A környező községek nem tudták a fűzfői gyár munkaerő szükségletét biztosítani. A munkások az ország különböző részeiről érkeztek. A könyvben található származási kimutatás a tágabb értelemben vett helytörténet számára is érdekes adatokkal szolgál. Hasonló tanulságos az a fejtegetés, amely a vállalat és a községek szoros kapcsolatát mutatja be.