Technikatörténeti szemle 9. (1977)

KÖNYVISMERTETÉS - Vajda Pál: F. Slotta: Industrielle Baudenkmäler in der Bundesrepublik

jövőbe vezető út kitűzéséhez keresnénk azokat a fix pontokat „fogódzókat", amelyek nélkül ennek az útnak a biztonsága könnyen veszélybe kerülhet.. .) Itt azonban nem kultúrtörténeti-történetfilozófiai esszét kívánunk adni, (amelynek prekoncepciójához bármikor könnyű ilyen apropókat találni), hanem könyvismertetés, a belőle meríthető leglényegesebb és leghasznosabb információk összegezése a feladatunk, hogy az előzetes tájékoztatással hívjuk fel a figyelmet egy rendkívül gazdag, tanulságos és minden technikatörténész, muzeológus számára sokoldalúan hasznosítható információs forrásra, forgatásának szükségességére. Mint ismeretes, az „ipari archeológiának" nevezett új tudományág a klaszszikus ipar hazájában, az első ipari forradalom földjén, Nagy-britanniában alakult ki századunk derekán az ötvenes években. Bár kezdetben úgy tűnik, hogy az „angol modell' nehezen talál követőkre (Kanada, Belgium, DDR, Lengyelország, Svédország), mint azt a könyv szerzője — nyilván a nyugatnémet eredmények kiemelése érdekében — hangsúlyozza, ezek az „elszórt kezdeményezések" olyan szép számban jelentkeztek, hogy a szerző már nemcsak a nyugatnémet műszaki műemlékek felmérésére és leírására, hanem a műszaki műememlékvédelem mint tudományterület tudományrendszertani helyének kijelölésére, feladatainak megfogalmazására és rendszerezésére is kísérletet tehetett. Igaz, a munka alapelveinek, célkitűzéseinek tömör összefoglalása főleg csak az NSZK-ban kialakult gyakorlat történeti tapasztalataira támaszkodik, de ezek nemcsak általánosításra kínálkoznak, hanem a mi gyakorlatunkban is használhatók. Nyomon követhetjük benne a „műszaki emlék" fogalmának kialakulását, a korábbi műemlék fogalmi körének olyan értelmű kiterjesztésével, amikor is a művészeti jellegű emlékek és a műszaki emlékek a „kulturális emlékek" tágabb körében kapnak helyet, egymás mellett. Ennek megfelelően a műszaki emlék fogalma igen közeli rokonságban marad a műemlék korábbi — még múltszázadbeli — fogalmával, ahogy a szerző megfogalmazza „analógiája" annak: „olyan ingó vagy ingatlan tárgy, mély egy meghatározott időből származva jellemző erre a kulturális korszakra, amennyiben képes felidézni az ipar, kereskedelem, közlekedés és közműves ellátás sokrétű tevékenységének különböző munkafolyamatait". Ez a definíció több szempontból is figyelmet érdemel: többek között mivel hangsúlyozza, hogy valamely emlék műszaki emlék-jellege és értéke nemcsak analóg annak művészeti jellegével, hanem ugyanaz az emlék olykor művészeti és műszaki szempontból egyaránt értékes lehet. Példái közül mindenki által ismert a dél-franciaországi Nimes-i Pont du Gard építészettörténetileg is számontartott akvaduktja. De érdemes felfigyelni arra is, hogy a „technikai" fogalomkörben a termelés harmadik ága a kereskedelem és közlekedés mellett a közüzemű ellátás is egyenrangú társa az iparnak. Végül pedig utalnunk kell arra, hogy a műszaki emlék minősítésénél érvényesített „érték-kategória" rokon a kereken háromnegyed évszázados Deutsches Museum Oscar Milleri programjában érvényesített elvekkel, amely a múzeum egyébként parttalan gyűjtő tevékenységét „a tudományos és technikai fejlődés mérföldkövei"-nek gyűjtésére korlátozta. Mindazt, amit — a szerző által hangsúlyozottan — nem teljes műszaki emlék-kataszterből, és az NSZK műszaki emlékvédelmének történetéből egyébként