Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Bíró G.: A mérés szerepe a klasszikus fizika történetében

tagadását jelenti a hipotézis-alkotásnak; mert amit nem tudunk mérni, annak a létezése nem tehető fel. Jóllehet a kvantumelmélet kialakulásához vezető út sem mentes a modellalkotástól, a közvetlenül nem mérhető mennyiségekre vonatkozó feltételezésektől (gondoljunk akár Planckra, akár Bohr klasszikus kvantumelméletére, akár de Broglie anyaghullámelméletére). A hipotetikus modell alkotás a klasszikus fizika — közfelfogás szerint — elévült hagyatékaként mégis lomtárba kerül. Pontosabban szólva ez a mérés szerepét túlértékelő fenomenológiai irányzat csak a tárgyi modellekre vonatkozó hipotéziseket ítéli el, a matematikai modelleket nem. A matematikai leírást (matematikai általánosítást) elismerő, a tárgyi modellt tagadó koncepció, ha a tárgyi modell tagadására helyezi a hangsúlyt, akkor szubjektív idealizmushoz vezetett. Ugyanez a koncepció, ha a matematikai modell elismerését helyezi előtérbe, akkor a matematika szerepének ismeretelméletileg téves felfogását eredményezi. Éspedig egy olyan típusú objektív idealizmust, amely a matematikai apparátust, a matematikát tekinti a dolgok, a világ végső lényegének. A történelem logikája létre is hozta ezt a felfogást, mégpedig a kvantummechanika túlhaladási kísérleteivel kapcsolatban. A kvantummechanika bizonyos divergencia problémái, valamint a felhalmozott új tényanyag (többször 10 elemi részecske és ezek kölcsönös átalakulásai egymásba) új szintézis létrehozását sürgetik. Az új szintézis még nincs meg. De az ezen új elméleti szint felé törő kutatások matematikai apparátusát sok, a korábbi időszakban (egy-két évtizede) még a szubjektív idealista tendenciájú fenomenológia hatása alatt álló kutató az említett objektív idealista módon fogja fel. Hogy csak a legkiemelkedőbbet említsük: Heisenberg az anyagegyenletét a platóni filozófiai vonal igazolásának tekinti. A fizika legújabb fejlődésmenetével kapcsolatos objektív idealista interpretációk is a mérés, a matematikai leírás és fizikai értelmezés viszonyának nem kellően tisztázott problémájában gyökereznek. A kvantummechanika interpretációja körüli viták nem egyszerűen ideológiai viták, hanem a fizikán belüli tisztázatlan kérdések vitája is. A kvantumelmélet — de más vonatkozásban a relativitáselmélet is — megszületése pillanatától kezdve összefonódott negatív ismeretelméleti ballasztokkal. Amelyekben épp azt a határvonalat lehetett nehezen meghúzni, hogy meddig tart ezekben a fizikai probléma és hol kezdődik a filozófiai kérdés. Véleményünk szerint a fizikai kutatás módszertanában a mai napig sem tekinthető tisztázottnak a kísérletezés — matematikai dedukció — fizikai értelmezés egymáshoz való viszonya. És ez nem egy fizikán kívüli kutatás módszertani-ismeretelméleti probléma, hanem a fizika fejlődésének ügye is. Gondolunk itt elsősorban arra a tudománytörténeti szituációra, amelyben ma él a fizika: nevezetesen a részecskefizika területén minden bizonnyal új szintézis megszületésének a küszöbén állunk. Ebben a helyzetben a fizikai kutatás fő mozzanatai egymáshoz való viszonyának az elemezése, a módszer ontológiailag helyes értékelése talán azt jelenthetné, hogy az új elméleti szint negatív ideológiai ballasztok nélkül születik meg. Idevonatkozó történeti elemzések talán a jövőt is szolgálhatnák.