Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

TANULMÁNYOK - Hronszky Imre: Megjegyzések Liebig és az ipari forradalom kapcsolatáról

Liebig ismételten hangsúlyozza, hogy részvétele a Güssefeld-féle műtrágya el­terjesztésében az általános érdekek szem előtt tartását jelenti. Ebben az időben je­lennek meg cikkei pl. az Augsburger Allgemeine Zeitungban. Ezzel kapcsolatban a következőket irja Güssefeldnek: "Láthatja ebből, hogy én azzal, hogy arra törekszem, hogy tudományos álláspontomat keresztülvigyem, az ön üzlete számára is előkészí­tem a terepet és igy lassan megvalósulnak az általam megjósoltak". Güssefeld kéri Liebig közreműködését abban, hogy poroszországi patentet tudjon szerezni. Ebben a vonatkozásban már világosan megjelenik, hogy a Güssefeld-féle vállalkozás védelmezése mindjobban a magánérdek kiszolgálása felé mozog, hiszen előnytelen lenne, ha mások is gyártási engedélyt kapnának. A gyáros megkísérli termékeit elterjeszteni Európában. Ebben a vonatkozásban már, mint a német tőke képviselője jelenik meg. Mint Güssefeld irja: "Tudom, hogy az angolok már partra szálltak Génuában, de... (műtrágyájuk)... igen drága. A né­metek feladata, hogy megmutassák az angoloknak, hogy konkurrencia-képesek, és én ezt nagyon jól meg tudom mutatni." Liebig közreműködik abban, hogy Güssefeld ter­mékeit Lombardiában, illetve Svájcban elterjeszthesse. Később támogatja akkor is, amikor Güssefeld szállításait Franciaországra is ki akarja terjeszteni. Ebben a vo­natkozásban Liebig tudományos kapcsolatait felhasználva a német nagytőke terjeszke­déséhez járul hozzá. 1871 körül vitába keveredik Güssefelddel. Sajnos a gyáros fia, aki a levelezést megjelentette, ezeket a polémiát tanúsító leveleket a kötetből kihagyta. Mint mondja, Liebig részéről jogos vitáról van szó, annak közlése egy működő cég érdekeit sérte­né, így e levelek tartalmát nem Ítélhetjük meg. Tény viszont, hogy a levelezésben az idők folyamán mind jobban hangsúlyt kap az a mozzanat, hogy Liebig kiemeli sa­ját önállóságát a gyáros vállalkozásához fűződő kapcsolatában. JEGYZETEK (1) Ide tartoznak többek között hires vitairatai a kémia helyzetéről, bizonyos müncheni akadémiai beszédei és mindenekelőtt a "Kémiai levelek" vonatkozó részei. (2) Strube: J. Liebig, Leipzig, 1973. 27.o. (3) J.Liebig: Reden und Abhandlunge, 1874. Leipzig, 1-37.0. (4) "Kémiai levelek"-ben ez már a haladást akadályozó alapvető ok. (5) Itt a nedves uton való ezüstfeltárás alkalmazásának gyakorlati hasznáról van szó. (6) Zeitschr.Landw. Forschung, 29. Sonderheft, 1973. Frankfurt 11. o. (7) Zeitschr.Landw. Forschung 3. Sonderheft. 1953. 9. old. (8) Ugyanakkor éppen Liebignek az agrárkémiában és a növényfiziológiában hosszú ideig védelmezett bizonyos nézetei miatt, valamint Liebignek a vitákban alkalma­zott egyes helytelen publicisztikai módszerei miatt az "ellenfelek", a mezőgazdák, illetve növényfizlológusok Liebiggel való ellentéte nem szűkíthető le a tudománynak a köznapi tudattal, vagy a féltudományossággal való szembenállására. (9) Liebig-E.Güssefeld Brlefwechsel, Leipzig, 1907. Szerk. O. Güssefeld. (10) Csontlisztet és kénsavval feltárt csontlisztet már korábban is gyártottak ipari méretekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom