Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)
KÖNYVISMERTETÉSEK - Szőkefalvy-Nagy Zoltán: A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának Centenáriumi évkönyve
A könyv igen szép kiállítású; képanyaga élvezetes áttekintést ad az egyetem múltjáról és jelenéről továbbá a Gépészmérnöki Kar minden dékánjának arcképét is tartalmazza. A könyv igen hasznos nemcsak a jelen olvasójának, hanem a jövő kutatójának is. Az utóbbi legfeljebb azt fogja sajnálni, hogy ez a szép kiállítású munka nem tartalmazza a Kar professzorainak életrajzát. Dr. Szabadváry Ferenc A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának Centenáriumi Évkönyve 1871 — 1971. Akadémiai Kiadó, Budapest 1972. Szerkesztő Bizottság: Csűrös Zoltán, fErdey László, Holló János, Szabadváry Ferenc, Szántay Csaba, Szebényi Imre, Tettamanti Károly Szerkesztő: Szabadváry Ferenc. Megalapításának száz éves évfordulójához érkezett a magyarországi vegyészmérnökképzés legrégibb intézménye a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kara. Ezt az alkalmat a Kar többek között egy 243 oldalas Emlékkönyvvel ünnepelte meg. A Vegyészmérnöki Kar professzorai, oktatói s az ott kiképzett vegyészmérnökök igen nagy szerepet játszottak a magyar kémiai tudomány fejlődésében s alkotásaik sok esetben hazánk határain túl is nőttek jelentőségükben. Igen nagy szerepük volt a magyar vegyipar kiformálásában is. Ennek az oktatási intézménynek a magyar tudományos és technikai múltban és jelenben elfoglalt szerepe mindenképpen indokolja ennek a szép kiállítású Emlékkönyvnek megjelentetését. A könyv első fejezetében Holló János dékán és Szabadváry Ferenc a Vegyészmérnöki kar történetét írták meg különös tekintettel az előzményekre, az egyes tanszékek alakulására, a hallgatók létszámára és a különböző idők különböző tanterveire. Látjuk belőle, hogy a Vegyészmérnöki kar, elsősorban Wartha Vince professzor buzgólkodásának eredményeképpen, előre mutatóan alakult meg száz évvel ezelőtt olyankor, amikor a magyar vegyipar korántsem volt olyan fejlett még, hogy hazai vegyészmérnökképzést igényelt volna. Nyomon kísérhetjük a Műegyetem vándorlását a budai Várból a IX. kerületbe, onnan a Múzeum körútra, majd a mai lágymányosi épületekbe, mindenkor és mindig éppen kinőve a számára alighogy elkészült helyet. Érdekes látni, hogy a vegyészmérnökképzés tanterve már a múlt század végén mennyire korszerű volt. Lásztity Radomir és Szebényi Imre közleményéből a vegyészmérnöki továbbképzés helyzetét ós fejlődését ismerhetjük meg. Megtudjuk, hogy 1901-ben Reisz Frigyes vegyészmérnök szerzett először itt vegyészmérnöki doktorátust s hogy azóta hány fő jutott ehhez a tudományos címhez. Megtudjuk továbbá, hogy a mérnöki továbbképzésben a Budapesti Műegyetemnek nemzetközi viszonylatban is úttörő szerepe volt s a múltból a jelenbe fordulva megismerkedhetünk a mai szakmérnök-képzés sokirányú profiljával. A következő közleményekben az egyes tanszékek ismertetik saját történetüket; elsősorban múltbeli és jelenlegi tudományos munkásságukat, és a professzorok életrajzait. Kár, hogy a tartalomjegyzék nem tüntette fel az egyes tanszékek alakulási évét, mert így az olvasó nem jön rá rögtön, hogy mi okozza az eltérést a fejezetek sorrendjében s a könyv végén az egyes tanszékek személyzetének felsorolási sorrendjében. Nevezetesen, hogy a fejezetek a tanszékek kora szerint, a
