Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)
KÖZLEMÉNYEK - Károlyi Zsigmond: Az Alduna szabályozás múltjából
folyamán itt törte át a Duna pályájának utolsó és egyben legnagyobb akadályát, a Déli Kárpátok hatalmas, mintegy 130 km széles vonulatát. A Dunának ez a rendkívül festői és vadregényes szakasza volt a hajózás szempontjából mindezideig a folyó legnehezebb szakasza. Az eróziós völgybe vájt mederben szűkületek és kiszélesedések váltogatják egymást: a szűkületekben a meder rendkívül mély, ahol viszont a víz útját kemény sziklás gerincek keresztezik, s csak oldalirányban tágulhatott — ott jelentkeztek a zuhatagos, „sellős" szakaszok, csekély mélységgel, veszélyes sziklazátonyokkal, a vízszín felduzzadásával és lépcsőszerű esésével. E szakasz a reformkori (és a Dunagőzhajózási Társaság (DDSG) által a múlt század derekán végzett) mederszabályozások előtt csak egészen rendkívüli kedvező körülmények között, a XIX. század végi szabályozás előtt is csak a közepesnél magasabb vízállásnál volt járható, alacsonyabb vízállásnál csak mérsékelt terheléssel közlekedhettek itt a hajók. Kisvíz idején a szakasz hajózhatatlan volt. Az Alduna ilyen sellős, zuhatagos szakaszai a következők voltak 2 : a Sztenka (1029 — 30 fkm) 2,00 km-es szakaszon 0,9 m eséssel a Kozla-Dojke (1013— 12 fkm) 2,00 km-es szakaszon 3,0 m eséssel az Izlás-Szvinyica (1003 — 995 fkm) 7,60 km-es szakaszon 6,0 m eséssel a Juc (987—86 fkm) 0,88 km-es szakaszon 3,3 m eséssel a Vaskapu (946—944 fkm) 2,50 km-es szakaszon 7,6 m eséssel Összesen 14,98 km-es szakaszon 20,8 m eséssel (Az egyes szakaszok esése a korábbi hajózási akadályok mellett a mai vízerőhasznosítás lehetőségeit is jellemzi. Egyébként az egész 130 km hosszú aldunai szakasz átlagos esése csak 25 cm/km, tehát kisebb, mint a Felső-Dunáé; a tekintélyes vízhozam — középvíznél 5 800 m 3 /sec — azonban a szakasz vízerőpotenciálját egész Európában egyedülálló méretűvé teszi.) Ugyancsak veszélyes hajózási akadály volt a Grében jobbfelől sarkantyúszerűen a mederbe nyúló hegygerince által okozott szűkület is, amelyben alig 250 m-re szorult össze a folyam medre. Utána viszont minden átmenet nélkül 2 200 m-re szélesedett ki, ezért a víz itt is nagy eséssel és örvényléssel zúdult alá: helyenként 30 — 40 m-t meghaladó kimosásokat okozva, másutt — kissé alább — alluviális jellegű szigeteket építve. Lejjebb, a 976—964 fkm között, meredek hegyfalak között húzódik a Kazánszoros — az Alduna legfestőibb szakasza — helyenként alig 150 m széles mederrel, míg mélysége (már a duzzasztás előtt!) olykor a 70 métert is meghaladta, ma pedig a 100 métert is megközelíti. (A mederfenék tehát itt alacsonyabban van, mint a csaknem 1000 km-re levő befogadó: a Fekete Tenger szintje!) A műszaki munkálatok az Aldunán, egészen napjainkig, csupán a hajózás érdekeit szolgálták. A rómaiak, akiknek számára a dunai víziút, és természetesen a Duna-menti erődrendszer, a birodalom biztonságát jelentette („Salus rei publicae — Danubius" — mondja egy római éremfelirat), a jobb parton hadi és vontatóutat építettek, amelynek nyomai mindmáig láthatók voltak, az utat építtető császárok dicsőségét hirdető emléktáblákkal együtt. A szabályozási munkálatok kezdetei a XIX. sz. első felében A mederszabályozási munkálatok a XIX. sz. első felében indultak meg, amikor a magyar Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság („Suprema Directio in Hydraulicis et Aedilibus") elkészíttette a korábban ismeretlen folyamszakasz pontos térképét és * 10. sz. i. m. 2. p.
