Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Szénássy Barna: „Bolyai János” Matematikai Társulat

láttak napvilágot. Sok érdekes történeti adatot őriznek az „Emlékbeszédek az Akadémia Elhunyt Tagjai Fölött" c. sorozat füzetei, a „Kőnig Gyula díj" nyerteseiről (Bauer Mihály, Szegő Gábor, Szőkefalvi Nagy Gyula, Jordán Károly, Szósz Ottó, Egerváry Jenő, Veress Pál, Kalmár László, Lipka István, Rédei László, Hajós György, Szőkefalvi Nagy Béla, Varga Ottó) írott beszámolók, a matematika különböző területein elért hazai eredményeket összegező akadémiai referátumok. Több jeles matematikusunkról emlékezett meg a „Műszaki Nagyjaink" c. sorozat III. kötete (Bp., 1967.) is. A Beke Manóról szóló részletezőbb tanulmány összeállítása jelenleg van folyamatban. Ilyen természetű értekezések írásában, a visszaemlékezések kegyeletes munkájában idősebb matematikusaink és a kezdő kutatók egyaránt résztvesznek: Alexits György, Balázs János, Bálint Elemér, Császár Ákos, Fejes-Tóth László, Fenyő István, Freud Géza, Gállai Tibor, Gyires Béla, Hajnal András, Kalmár László, Kárteszi Ferenc, Kertész Andor, Kosa András, Makkai Mihály, Obláth Richárd, Oláh Gyula, Pál László György, Péter Rózsa, Rapcsák András, Rédei László, Rényi Alfréd, Rózsa Pál, Rúzsa Imre, Scharnitzky Viktor, Seres Iván, Surányi János, Szász Pál, Szegő Gábor, Szendrei János, Sztachó Lajos, Szőkefalvi Nagy Béla, Tamássy Lajos, Tarján Rezső, Túrán Pál, Varga Ottó, Vincze István, Zigány Ferenc és mások nevéhez — általában nem is egy — szép nekrológ, valamelyik tudósunk életművét feltáró értekezés fűződik. Nagyon fájdalmas, hogy a nekrológok írói között nem egy olyan matematikusunk is szerepel, kikkel kapcsolatban ma már szintén csak visszaemlékezésekben beszélhetünk. Az ilyen tárgyú értekezéseknek gyűjteményes kiadása eléggé hű képét adná a 20. század magyar matematikájának, és nemzetközi téren is hasznos szolgálatot tenne. Mindez a hazai matematika-történeti kutatások szempontjából igen megnyugtató. Persze hiányosságok még vannak. E sorok írója úgy véli, hogy többet kellene törődnünk Schlesinger Lajossal, továbbá Haar Alfréd és Neumann János élettörténetének felderítésével. Az a tény azonban, hogy még alkotó matematikusaink többsége sem látja lebecsülendőnek az ilyen munkát, garancia lehet arra, hogy a 20. század első feléhez tartozó magyar matematika ma még mozaikszerű képe teljessé fog kiegészülni. * Ennek a munkának a megkönnyítésére legyen szabad még néhány, anyagiakat alig igénylő javaslatot tennem. a) Sok esetben még a legközelebbi múltban elhalálozott matematikusaink életrajzi adatainak az összegyűjtése, a tőlük hátramaradt kéziratok megóvása is nagy nehézségekbe ütközik. Érdemes lenne az ilyen — nemcsak emberi, de tudományos szempontból is — értékes relikviáknak egy helyen való gyűjtése, röviden szólva: egy matematika-történeti múzeumnak a felállítása. A Magyar Tudományos Akadémia, vagy a Bolyai János Matematikai Társulat ilyenirányú kezdeményezése bizonyára sikerhez vezetne. A debreceni egyetem elhunyt matematikusai életének és tudományos munkásságának feldolgozását szakdolgozati témának is kitűzte, megható, hogy a jelöltek milyen gondos utánajárással iparkodtak a legapróbb részleteket is felderíteni. Úgy gondoljuk, hogy ezt a munkát többi tudományos intézetünknek is el kellene végeznie. b) Segner János Andrást, Csernák Lászlót és Petzval Józsefet — különösen a két világháború között — világhírű matematikusaink hosszú sora követte külföldre. A mellőzés, a faji megkülönböztetés miatt hazát cseréltek ugyan, de leg-