Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Bogdán István: A diósgyőri papírgyár első évszázada (1802–1900)

A vételárat — 1781 Ft 33 1/3 kr-t — a vevő köteles a jóváhagyás napjától számított 24 óra alatt befizetni, mulasztás esetében 6 %-os kamatot is. „Az eladó korfona] uradalom a vízjogot a papírgyáron alól ós felül is magának korlátlanul fenntartja — a víz rendes folyását tehát vevő Kolba M. és fia papírgyártulajdonos cégnek, sem a papírgyáron alól sem azon felül felfogni, elzárni, vagy bár mi más módon akadályozni nem szabad, sőt amennyiben a kor[ona] uradalom a Szinva patakon faúsztatást rendezne be, igénybe veheti az egész víz menynyiségét is anélkül, hogy abban a korfona] uradalmat a vevő papírgyár tulajdonos, cég gátolhatná, avagy bár mi kártérítést követelhetne; — beleegyezik a vevő papírgyár cég abban is, hogy ez a szolgalom a birtoknak a vevő cég nevén történendő telekkönyvi átírásnál telekkönyvileg is kitüntessék". — Ez az az inkriminált, pont, melyet Kolba — érthetően — nem akart elfogadni. Az adóra, teherre, szavatosságra az előbbi szerződéshez hasonló kikötéseket tartalmaz ez a szerződés is, melyet a Pénzügyminisztérium 1882. máj. 11-én hagyott jóvá. A telekkönyvi átíratás ügye azonban 1883-ban sem fejeződött be,

63 és csak 1884. febr. 12-én vezették át Kolba tulajdonjogát a mindkét szerződés szerinti földterületre.

69 E naptól kezdve mondhatta végelegesen saját tulajdonának Kolba azt az összesen 6 196/1600 holdas földterületet, melynek vétel-ügyét 1879-ben kezdte el. Teljes egészében azonban mégsem rendelkezhetett vele, mert a vízhasználat, joga korlátozott volt, s e tény egy papírgyár szempontjából komoly hátrányt jelentett. A gyakorlatban azonban nem okozhatott zavarokat, mert ezzel kapcsolatban 1900-ig csak egyetlen alkalommal, 1893-ban volt valami ügye az uradalommal, illetve a jószágigazgatósággal, konkrét adatokat azonban nem ismerhetünk meg, mert az ügyiratot kiselejtezték.

70 Papírkészítők, munkások A diósgyőri papírmalom személyzetéről alapításának idején bizonyosat csak annyit tudunk, hogy Martinyi Sámuel volt a papírkészítő mester. Rochfalván — mint említettem — 2 legénnyel és 1 inassal dolgozott. Kisebb létszámmal Diósgyőrben sem kezdhette meg a munkát. Sőt, feltételezhetjük, hogy 3 legény és 1 inas mellett 2 — 3 kisegítőt is alkalmazott. — Martinyi egyik legényét névről is. ismerjük: nemes Mihálik Sámuelt, aki 1835-ben Diósgyőrött 36 éves korában meghalt.

71 Martinyi halála után özvegye valamelyik legénnyel, mint mesterlegénnyel üzemeltethette a malmot. Amikor a kereskedő-társulat birtokába került a malom, Grentter Antal személyében új mestert alkalmaztak. Grenttert „külföldről bajjal és nagy igyekezettel" szegődtették és neki az üzem „fényes állását"" köszönhetik — írta Lichtenstein 1846-ban.

72 Az 1850-es évek elején átlagosan 70—80 fő dolgozott az üzemben. Főleg diósgyőriek voltak, a többi a környező falvakból verbuválódott. Létszámuk télen megszaporodott, nyáron azonban „felette" megfogytak, „ami ügyességük gyarapodását nagyon gátolja". Napi átlag-keresetük 1 Ft 30 kr volt.

73 1871-ből két nevet ismerhetünk meg. Az egyik özv. Fábián Rozália, aki a papírgyárban lakott, és 1871-ben 60 éves korában meghalt.

74 A másik Podhorányi Antal, szintén papírgyári lakos, akinek Berzáczy Apollóniától született 4 éves Rozál leánykája 1871-ben vízbe esvén meghalt.

75 — E tényekhez a következő megjegyzéseket kell hozzátennünk.