Technikatörténeti szemle 5. (1970)

KÖZLEMÉNYEK - Petrik Ottó: Modellek a műszaki múzeumokban

6. ábra. Világviszonylatban is ritka együttes látható a budapesti Közlekedési Múzeumban: a Zsélyi-fóle repülőgép eredeti motorja és annak reprodukciója, egymás mellett. mosmozdony hajtóműve) vagy a Verkehrsmuseum, Nürnberg (410 PS Maybach Dieselmotor), Politechnikai Múzeum, Moszkva. A didaktikai műszaki modell kifejezetten valamely berendezés magyarázó szemléltetése érdekében készült, nem ritkán erősen leegyszerűsítve, csak a lényegre szorítkozva. Éppen ezért az ilyen modellek és a leképezett főkivitel között sokszor még a külső fizikai hasonlóság is igen laza lehet, például a különböző motorok mű­ködését sematikusan szemléltető ún. reliefmodelleknél. Az eddig tárgyaltaknál lényegesen nagyobb jelentőségűek az általam tárgy­pótlónak (pro origínale) nevezett múzeumi modeüek. Ezek feladata ugyanis az eredetiben valamilyen ok miatt (megsemmisülés, helyhiány, költség stb.) múzeum­ban el nem helyezhető műszaki emlékek technikatörténeti szempontból lehetőleg teljes értékű helyettesítése. A részben vagy egészben eredeti alkatrészekből újjáépített rekonstrukciókat nem tekintve modellnek, az eredeti objektumot M=l:l méretarányú reprodukció pótolhatja legtökéletesebben mint műszaki emléket. Példa néhány világhírű rep­rodukcióra: Watt 1788. évi első bolygókerekes gőzgépe (régi Deutsches Museum, München, eredeti kofferkazánnal), az 1835-ben épült Adler mozdony (Verkehrs­museum, Nürnberg), az; első olasz vasúti szerelvény 1839-ből (Museo Ferro­viario, Róma, Termini pu.) — megjegyezve, hogy csupán ez utóbbit nevezi a szak­irodalom reprodukciónak. A magyar Közlekedési Múzeum repülőgép gyűjteményében található egy érdekes reprodukció: Zsélyi Aladár 1909-ből származó monoplánja. Az eredeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom