Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Vajda Endre: 100 éves a Nemzetközi Távíróegyesület (1865–1965)

Svájc nemcsak összes szomszédos államaival kötött szerződést, hanem már 1854-ben első ízben ragadta magához a kezdeményezést egy európai távírókonferencia összehívása érdekében. A kísérlet meghiúsult, mert a Német— Osztrák Távíróegylet egyelőre igen kevés érdeklődést tanúsított az ügy iránt. A nyugati államok viszont a Német—Osztrák Távíróegylet mintájára külön csoportot hoztak létre. Franciaország köré csoportosulva Belgium, Szardínia, Spanyolország és Svájc külön konferencián vett részt Párizsban, s ebből létesült aztán a Nyugat-európai Távíró Unió. A párizsi szerződés a résztvevő felek között már eddig is érvényben levő különböző szerződések egybeolvasztását eredményezte. Ugyanitt mondották ki azt is, hogy valamennyi szerződött ország a Morse-rendszert fogja alkalmazni. A Nemzetközi Távíró Unió megalakulása 1865. május 17-én Párizsban 20 szuverén európai állam meghatalmazottai aláírták az első távíró egyezményt és ezzel megalakult a csaknem egész Európát felölelő Nemzetközi Távíró Unió. Abban az évben a szerződéses államok közel 214 ezer km hosszú távíró hálózattal és kereken 28 millió táviratot felölelő forgalommal rendelkeztek, amelyből negyedmillió volt nemzetközi. Az 1865. évi párizsi értekezlet a nemzetközi levelezésre szabványosította a Morse-rendszert. Az 1868. évi bécsi értekezlet a Morse-rendszer mellett már a Hughes-rendszert is elfogadta. Ugyanakkor kimondották, hogy a nemzetközi összeköttetések vezetékeit 5 mm-es vashuzalból kell készíteni. 1890-ben megállapítják, hogy a napi 500 darab forgalmat átlépő nemzetközi vezetéken a Hughesnél nagyobb teljesítményű készülékek használata kívánatos; 1903-ban erre a oélra a Wheatstone-féle gyors-morze és a Baudot készülékét fogadták el. Az 1932-ben Madridban tartott értekezleten megállapodás született, hogy a nemzetközi légvezetékek építésénél és karbantartásánál figyelemmel kell lenni a Nemzetközi Távíró Tanácsadó Bizottság (CCIT) ajánlásaira. Ugyancsak ez az értekezlet határozta el, hogy a nemzetközi távíró összeköttetések céljára lehetőleg a távkábeleket kell használni. A CCIT első ülését 1926-ban Berlinben tartották. Az értekezleten meghatározták a különböző távírókészülékek átviteli sebességét és a táviratozás sebességének egységéül a „baud"-ot fogadták el. Elfogadottnak jelentették ki az egy kábelen haladó nemzetközi távíró- és távbeszélő áramkörök távíró és távbeszélő céljára való egyidejű kihasználását. Ugyanakkor megállapították az infraakusztikus és hangfrekvenciás távíró üzemnél azokat a feltételeket, amelyeknek a kölcsönös zavarás elkerülése céljából eleget kell tenni. Kijelölték az áramkörökön táviratozásra felhasználható frekvencia-sávokat. Ajánlották továbbá, hogy a nemzetközi légvezetékeknél 3 mm-es bronzhuzalt használjanak. A távíró áramkörök erősáramú védelmére utasítást dolgoztak ki. A duplex- és a gyorstávíró üzemeknél a művonalak beállítására és a készülékek szabályozására vonatkozó előírásokat egységesítették. A CCIT Berlinben tartott második ülésén a legfontosabb döntés az volt, hogy a multiplex és aritmikus távíró üzemekre nézve az egyöntetűség szempontjából megállapították a nemzetközi távíró ábécét. A továbbiakban előírták a képtávírók és az ehhez használt áramkörök szükséges adatait, valamint útmutatást