Technikatörténeti szemle 4. (1967)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Szász Zoltán: A pécsi Sopiana Gépgyár 1865–1965.

Kiszely nagy részletességgel mutatja be a vasgyár s azzal kapcsolatban a szénbányászat viszontagságos éveinek küzdelmeit 1868-ig, amikor Pech Antalnak, az alsómagyarországi bányakerület nagynevű vezetőjének javaslatára az állam megkezdte az új vasgyár építését, miután Pech a gyártáshoz szükséges Diósgyőr környéki szén mennyiségét fölmérve elégségesnek nyilvánította azt a gyár alapításához. Kiszely Gyula munkájában a Borsodi Szénbányászati Tröszt egyik üzemegységének, a Diósgyőri Szénbányának írta meg kezdeti történetét, példát adva a Tröszthöz tartozó többi bányák kezdeti idejének ily formában történő megírására. Nagy érdeme sok minden más mellett Kiszely tanulmányának, hogy abban egymás mellett, párhuzamosan mutatja be nemcsak a diósgyőri bányászat, de az ott kialakult s azóta óriássá nőtt vasgyártás kezdeti idejének történetét s annak keretében megemlékezik mindazokról a bánya- és kohótechnikusokról, akik Diósgyőr megszületésében szerepet játszottak. Ettől eltekintve munkájának legnagyobb értékét mégis abban látom, hogy azt a Selmecbányái Szlovák Állami Központi Bányászati Levéltárban (Statny Slovensky Ustredny Archív — Banski Oddelenie) végzett kutatásai s az ott őrzött eredeti írásos följegyzések alapján írta, ami egymagában fémjelzi munkáját s messze maga mögött hagyja a diósgyőri szénbányászat kezdeti idejének történetére vonatkozó eddigi publikációkat. f Faller Jenő A PÉCSI SOP1ANA GÉPGYÁR (1865—1965) Szerk.: Kopasz Gábor. Pécs, 1965. 122 1. Baranya megye legnagyobb gépgyára fennállásának századik évfordulóján jelent meg a pécsi Sopiana Gépgyár története. A nagymúltú vállalat gondosan megrajzolt „őstörténeti" korszaka valahol a XX. sz. második évtizedének végén, harmadik évtizedének közepén lényegében véget ér; a gyár jogi helyzetében, általában egész működésében, jelentős változás a felszabadulásig nem következik be. S nagyjából ez az az időpont (1925), ahonnan kezdődően ebben a munkában is leginkább szembetűnnek gyártörténeti irodalmunk mindazon gyöngéi, melyekre Károlyi Zsigmond a Ganz villamossági gyárról készült monográfia ismertetése kapcsán hívta fel a figyelmet. (Technikatörténeti Szemle, 1964. 1—2. sz.) Mindaddig, amíg a tőkés (esetünkben Haberényi és Hamerli) nem szakad el teljesen a termeléstől, amíg nem válik személytelenné, addig tevékenységének nyomon követése természetszerűen többé kevésbé magába foglalja a termelés vizsgálatát is. Amint azonban a gyár mintegy különválik tulajdonosától, a szerző (Kopasz Gábor) lényegében nem tud mit kezdeni anyagával. A felszabadulás utáni, különösen az államosítás utáni időszak története már sikerültebb elgondolásra épül. Külön fejezet foglalkozik a gyár „gazdasági életével" (Láng Ferencné), amin itt lényegében évi termelési értékvizsgálatot kell érteni; s ugyancsak külön fejezet foglalkozik a gyár profiljának változásaival (Cakó János), illetve beruházásainak alakulásával (Keszthelyi József). A magunk részéről ez utóbbi részeket tartjuk a legsikerültebbnek, még akkor is, ha megállapításaik igen sommásak, ha a különféle mutatók gondosabb elemzését kérnénk számon. Kifogásolható például az is,