Technikatörténeti szemle 4. (1967)

KÖZLEMÉNYEK - Mendele Ferenc–Németh B. Ferenc: A kiskunhalasi műemlék-szélmalom helyreállítása

A szelestengelyre (a homlokdeszkázás vonalában) két részből álló nyakvasat erősítenek. Az öntvényből készült nyakvas két bordája a fatengely hornyaiba illeszkedik, nehogy a nyakvas elforduljon, kicsússzon. A nyakvas a medvegerendára helyezett párnafára, vánkosra fekszik fel, amelyen a nyakvas körívének megfelelő vájat található. A tengely hátsó végéhez erősített kovácsolt vascsap pedig a fargerenda perselyébe illeszkedik. A párnafákon forgó nyakvas.és a szelestengely belső végén levő, perselybe illeszkedő vascsap a szelestengely csapágyazata. (Mint említettük a vitorla és a szelestengely újonnan készült, a medve- és a fargerenda régi.) A szelestengelyen négy belső keresztág tartja a 2,05 m átmérőjű szélkereket (szeleskereket, nagykereket). A széleskerék a forgás síkjára merőlegesen, a vitorlaszárnnyal ellentétes oldalon fogazott — oldalfogazott. A fogak akácfából készültek és ékekkel szorították a több darabból készült, csavarokkal összefogott pofafákba. (A szélkerék a helyreállításkor még megvolt, csak a fogak hiányoztak. A felújításnál mégis újat készítettünk, mert a pof áfák egy része elkorhadt.) A szeleskerék körül helyezkedik el a két hajlított gerendából készült fék (fogókerék, fékpofa). A két fékgyűrűt vaspántok erősítik egymáshoz. A fékgyűrű egyik végét a görbegerendához kötik, a másik végét — a felső pofafát — pedig egy lyukasztott laposvas (húzóvas) segítségével a fékkarhoz erősítik. A fékkar egyik vége — egy rövid, függőleges gerendacsonk közbeiktatásával — a görbegerendához van csuklósan kapcsolva, a másik végét lánccal, vashuzallal a tető hátsó részén kinyúló emelőrúdhoz (fékrúdhoz) kötik. Az emelőrúd — szintén csuklósan — a hátsó tetőablak áthidalógerendájára függesztett, a két szárfa között kinyúló végéhez pedig földig lenyúló húzódrótot erősítenek. A fékberendezéshez tartozik a görbegerenda hátsó oldaláról lenyúló fagerenda is, amire őrléskor „kiakasztják" a fékkar sokszor kővel nehezített szabad végét. A f ékezőberendezésnél a régi szerkezetet megtarthattuk, csak a láncokat és a húzóvasat kellett újjal pótolnunk. A szeleskerék — a szelestengely közbeiktatásával — a vitorláknak megfelelő forgómozgást végez és a kiálló fogai a nagydob (kerék, nagyorsó) csévéibe belekapaszkodva forgásba hozzák a függőleges tengelyt, a bálványtengelyt (sebestengelyt). A csonkakúp alakú nagydob két korongtányérját faékek rögzítik a sebestengelyhez. A korongtányérok régiek, a 4—5 cm átmérőjű fahengerek, a csévék újonnan készültek. A 30/30 cm keresztmetszetű, tölgygerendák összefogásával kialakított bálványtengely alul-jfelül acélperselyben, ill. vascsapban (ún. „bolha" csapágyban) forog. A sebeskerék és a nagyorsó kerületének aránya (az átmérő 2,00, ill. 1,00 m) a forgómozgás felgyorsítását biztosítja. Az így felgyorsított forgómozgást a bálványtengely alsó végéhez ékekkel erősített sebeskerék (futókerék) veszi át. A sebeskerék vízszintes helyzetét — az ékelésen kívül — a bálványfához erősített négy függesztővas biztosítja. A keresztágakkal összefogott sebeskerék akácfa fogai hiányoztak, ezeket pótolnunk kellett. A sugarasan elhelyezett fafogak — a szeleskerék és a nagy orsó csatlakozásához hasonlóan — a három, henger alakú köorsó (kisdob) csévéibe kapaszkodva továbbítják az energiát. A kőorsó korongtányérjai szilfából készültek, csévéi (csövezése, fogai) akácfából. (A kőorsók felújításánál csak egy-két hiányzó csévét kellett pótolnunk. A csévéket különben régen somfából, vagy galagonyafából faragták.) A sebeskerek-padon találjuk a zsákfelvonót is (kezelése a kőpadról történik). A felvonószerkezet a sebeskerékkel érintkező tömör fakerékből, a vályogfalba ágyazott (facsapágyban forgó) tengelyből és a sebeskerék mellé állított