Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Gép, mechanika és mechanisztikus természetfilozófia

ellenőrizhetetlen forgatagába mossa össze az okokat és az okozatokat. Mint más hasonló esetben, itt sem lehet egyebet tenni, mint a tudattól a léthez fordulni, hogy a tudatot megérthessük. Ez pedig azt jelenti, hogy a természetfilozófia és a természettudomány adott fejlődési fokát a társadalom, végső következtetésben a termelő erők adott fejlődési fokának függvényeként fogjuk fel. Természettudományban és természetfilozófiában, ha más-más módon is, egyaránt a kor természetismerete tükröződik. Az ember viszont azt ismeri igazán a természetből, amit munkájában reprodukálni képes; ebből a „második" természetből, a technikából tud az „első" természetről, s következtet belőle arra, amit még nem tud. A természet általános filozófiai koncepciója minden korszakban az adott technika paradigmatikus, szabályszerű általánosítása. „Kiviláglik Isten bölcsessége a világegyetem szerkezetéből, amelyet úgy tudott megalkotni, hogy mindent, amit eltervezett, ez a hatalmas gépezet csupán a nyers, lélektelen anyag által végez el a helyi mozgás bizonyos törvényei szerint . . ."

3 — mondja Robert Boyle, az egyik legkövetkezetesebb mechanista természetfilozófus — nem hasonlatként, hanem abban a szilárd meggyőződésben, hogy a természet valóban gép. A természetből annyit ismer, amennyit a gép elárul számára és amit nem ismer, azt a gépből következteti ki. Mindez annyira kézenfekvő, sőt közhelyszerű, hogy éppen trivialitásával ébreszt gyanút. Az angol tudománytörténet egyik vezető szaktekintélye, H. Butterfield történetileg bizonyíthatatlannak is tekinti ezt a felfogást. A XVII. század elején — írja — „a subtle intellectual change was giving people an interest in the operation of pure mechanism; and some have even said that this came from the growing familiarity with clocks and machines, though it would be impossible to put one's finger on any authentic proof of this". Ezért helyesebbnek tartja úgy fogalmazni, hogy „the whole intellectual climate of the age . . . was this which led to the prevalence in the seventeenth century of various forms of what came to be called the corpuscular philosophy".

4 Valóban kilátástalan igyekezet volna bizonygatni, hogy a kortársaknak a gépet a természettel egybevető számtalan nyilatkozata nem költői hasonlat, hanem paradigmatikus magyarázat, még akkor is, ha olyan kijelentésekkel találkozunk, mint amilyen a Descartesé: ,,je ne reconnais aucune difference entre les machines que font les artisans et les divers corps que la nature seule compose" (és itt a klasszikus óra-hasonlat következik).

5 Anekdotikus „bizonyítékok", mint Archimedes fürdőkádja, vagy Newton lehulló almája inkább a véletlen ötletek, mint a közgondolkozás javára írnák a mechanisztikus koncepció kialakulását. Az ugyanis nem lehet vitás, hogy a kor „egész intellektuális éghajlata" közrejátszott a tudomány és a filozófia fejlődésében, azaz nem csupán a termelő erők, hanem a termelési viszonyok, sőt a gondolkozás viszonylag autonóm területén, a régi és új gondolatok belső összjátéka során végbement változások is tükröződnek benne. Megbocsáthatatlan szűklátás volna tehát a tényezők e bonyolult összefüggését tekintetbe nem véve mondani ki, hogy a modern mechanika tudományának és a mechanisztikus természetfilozófiának egyaránt a gép volt az ihletője. Éppen ez a bonyolultság akadályozza azonban meg, hogy „ujjal mutassunk" azokra a pontokra, ahol a termelő erők adott állapota tudományos és filozófiai absztrakciókat ébreszt. Egyetlen mód van a probléma tudományos megközelítésére: ha ki lehet mutatni egy következetes párhuzamosságot a ter3 Tractatus de ipsa natura. Roberti Boyle Opera Omnia. (Venetiis, 1967) III. 424. 4 Butterfield, H., The Origins of Modern Science. (London, 1950) 105—106. 5 Des-Cartes, R., Principia Philosophiae. (Amstelodami, 1685) IV—CCIII. 220.