Technikatörténeti szemle 3. (1964)
Kiszely Gyula: A szélfrissítő acélgyártás története Magyarországon
kiküldöttek javaslatára egy kisérleti kis Bessemer-mü felállítását el is határozták. A kisérleti berendezést az öntőcsarnokban állították fel. A berendezés 1886 végére készült el és az első kisérletek eredménye kielégítő volt, azonban a szélvezető berendezésen további módosításokat kellett végrehajtani, mellyel 1887 márciusára elkészültek és a folyamatos üzem megindulhatott. A kisérleti gyártás során termelt finomitott nyersvasat a zólyombrézói és a kudsiri kincstári vasmüvekben kavarókemencékben dolgozták fel, s megállapították, hogy a finomitott nyersvas nem egyenlő minőségű, hanem néha kevésbé, legtöbbnyire azonban túlságosan volt finomítva, ezért nehezen olvadt, a salakképző anyagok eltávolítása miatt a kavarás száraz volt, a tüzveszteség nagyobb, tehát az eredmények egyelőre kedvezőtlenek A kis-Bessemer üzemben 1887 március 23-án a finomító kemence szikráitól az előcsarnok fedele tüzet fogott és az egész csarnok leégett. A tüz a kisBessemer műnél is jelentékeny kárt okozott és ez az üzem beszüntetését okozta. Később vasszerkezetű födélszékeket épitettek, a konvertereket ismét üzembe helyezték és a kísérleteket is tovább folytathatták. A bessemerezési kísérleteket 1887. október 9-én egyelőre beszüntették, mivel a kincstár ebben az időben a kir:stári vasmüvek bérbeadásának gondolatával foglalkozott, a bérbeadás azonban nem valósult meg. 1888-ban a govasdiai másodolvasztőt a kis Bessemermü mellé állították föl. A Bessemer-müvet a Martin kemencékkel közös öntőcsatorna mentén telepitették. A Martin kohót két kis Siemens Martin kemencével és kis Bessemer konverterrel ugy telepitették, hogy a Martin kemencék üzeme teljesen független volt a kis Bessemer-mütől. /3. ábra./ A két kis konvertert Kachelmann Károlyés fia vihnyei gépgyárában készítették. A Bessemer műhöz tartozott a fúvógép, 2 öntőüst a folyékony nyersvas részére, 2 kocsival együtt, 1 öntóüst kocsival, 2 konverter-fenék száritőkocsi koksztüzelésü kemencével, szélvezetékek, kémények. A fúvógépet és általában a kis Bessemer-mü minden berendezését a már emiitett Kachelmann cég gyártotta és szállította. A kis konverterek álló rendszer szerint készültek, tehát nem voltak buktathatok, belső átmérőjük 0. 900m, magasságuk 2. 8 m, 4 db 36 mm átmérőjű fuvőnyilással voltak ellátva, melyeket a fenéktől mérve 0. 25m magasságban helyeztek el. A folyékony nyersvas beöntése a konverter feneke fölött 1.25m magasságban oldalt történt. A konverter feneke cserélhető volt. A konverterek béléséhez szükséges anyagot, dinasz téglát a konverter