Technikatörténeti szemle 3. (1964)

Kiszely Gyula: A szélfrissítő acélgyártás története Magyarországon

nek kiállítására". Megállapítása szerint a támogatásnak ez a módja áldozatokat nem igényelne, mindenesetre óriási fejlődést jelentene a vasiparban. Az előzőkben már bemutatott Staudner (Sobó) számításait a sinszükségletről, mely számítást a magánvasipar is elvégezhette volna, sőt ha előrelátóan és valóban az acélipar fejlesztésén kivánt volna munkálkodni, az épitendő vasutvonalakra is megközelítő adatokat szerezve, láthatta volna a jövő kifejlődését Pech Antal kéziratában az "Egyetértés" álláspontjával ellentétben irja.. "ez egy olyan feltétel, melyet bizonyára egy gyakorlati ember sem tarthat teljesíthetőnek. Hogy az állam olyan gyárnak, mely még nem létezik, előre biztosítsa gyártmányainak -melynek minősége ismeretlen - megvételét, ez lehetetlen. " Elvitathatatlan tény az, hogy az acélgyártás bevezetésétől és a kísérletektől való huzódozás a hazai ipar szempontjából káros volt. Világosan látták az acélgyártásra való berendezkedés szükségességét, mégis késlekedtek vele. A szükségletek fedezése nem kivánt egyebet, mint vállalkozási szellemet és technikai képességet, s mint Pech Antal mondotta, "ez utóbbi meg van kitűnő mértékben a magánvasgyárak vezetőinél, de nincs meg ezen gyárak birtokosainál a vállalkozási szellem. " A vállalkozási szellem hiánya, mint az acélgyártás bevezetésének fékezője mellett meg kell állapítani, hogy a magánipar az állami gyárak acélgyártás! kísérleteit nem értékelte ugy, mint ahogy azt kellett volna. Az "Egyetértés" a diósgyőri acélsingyártásről írva megállapítja, "valahára e télen (1880) kezdődött meg a rég várt acélsin gyártás, de hamar végetért. A gyártott acélsinek40-50 °/oja selejt volt. Ezen fényes eredmény után siettek a diósgyőri gyárat az államvasutak kezelésébe adni." A diósgyőri Siemens-Martin-acélgyártás ekkor még csak kísérleti szinten folyt, a sajtó mégis - a magánipar sugalmazására - ferde beállításban mutatta be azt a dicséretes kísérleti munkát, melyet a magánipar meg sem kockáztatott. Ez az ellentét a magán- és állami ipar között már évek óta tartott és a későbbiek folyamán is állandóan kiújult, mint fékező erő közrejátszott az acélipar helyes és szükséges kibontakozásában. A lap Diósgyőr után a rhonici Bessemer-üzem gyarlóságát elemzi, s megállapítja, hogy rövid üzemeltetés után azt megszüntették, miután látták hasz-