Technikatörténeti szemle 3. (1964)
Mészáros Vince: Az első vasútépítési kísérlet Magyarországon
röl a császárnak és hozzájárulását kéri. Felterjesztését a császár 1827. szeptember 3-án Írja alá. Ez az okmány tekinthető az első magyarországi vasutengedélyező okiratnak. A Wenckheim féle bizottság még a császári hozzájárulás visszaérkezése előtt, már áprilisban megállapította a pontos vonalvezetést, a nádori megbiző levélben kifejtett elveknek megfelelően. Eszerint a vasút a Hatvani kaputői a kőbányai vámon át a kőbányai szőlőhegyig halad, ahol kétfelé ágazva egyrészt a városi kőbánya mellett húzódva a Lechner féle téglaégetőig tart, mig a másik ága a kápolna, a kváder- és magán kőfejtők mellett vonulva egy másik téglaégetőnél végződjék, így remélték a vasútüzem - építőanyag szállításra alapozott forgalmát kellőképen biztosítani. Tekintettel arra, hogy a vasutat propagativ létesítménynek is szánták, építését még a pesti Medárd napi (június 8) vásár előtt megkezdték, hogy a vásárra tömegesen jövő vidékieket is megnyerjék a vasútépítés gondolatának. A sietségből súlyos műszaki hiba származott. Ugyanis a pillanatnyilag nem beszerezhető keményfa helyett puhafa pallókat használtak. Ennek következtében nemcsak az építési költségek emelkedtek, hanem állandó és kiküszöbölhetetlen hibaforrás keletkezett. A nyomvonal kitűzése, - mérnökkari katonatisztek bevonásával - még áprilisban megtörtént. Ennek alapján Bodmer a bizottság május 6-i ülése elé, Spiegel építőmester ellenjegyzésével ujabb költségelőirányzatot terjesztett, amely szerint a nem egészen egy osztrák mérföld (7. 5859 km) vasútvonal épitése 16 553 Ft és 52 kr. -ba kerül conv. értékben. A bizottság ezt az előirányzatot is túlzottan optimistának találta s tételesen kiegészítve 20 036 Ft 40 kr. -ra emelte. Az építkezésen megfelelő polgári munkaerők hiányában, 74-79 fő között változó létszámú katonacsoport, továbbá 5-10 kovács és 7-10 lakatos dolgozott. A munkamenetben némi zavart okozott Bodmernek május hó 18-án bekövetkezett váratlan halála. Az építés továbbvitelével Bodmer vejét és titkárát Claus Ferencet bízták meg, aki Spiegel segítségével azt folytatta is. Bodmer váratlan halála pénzügyi nehézségeket is okozott a vállalatnak, mert a rábízott jelentós költségelöleggel nem számolt le, s azt meg sem találták.