Technikatörténeti szemle 1-2. (1963)
Latinák István: A szentgotthárdi kaszagyár
feltételezhetően kézi- vagy lábhajtású fújtatóval élesztették a nyitott, tür.partokkal körülvett kovácstüzet. A tüzelőszer hazai barnaszén és faszén volt. Néhány évvel később, a kézlfujtatót a farkkalapácsok meghajtását végző közlőmüroi lapos hajtószíjjal forgatott kezdetleges szélkerék váltotta fel. Ebben az időben a nyitott kovácstüzet talán már körülfalazták tűzálló téglával, s ahogy a műszakonként készített kaszák száma nőtt, egyre több kemencére volt szükség, olyan kemencékre, melyek egyszerre több kasza félterméket fogadtak be melegítés céljából. így lassanként kialakultak azok a ma ls alkalmazott kemencék, melyek a gyártás céljainak jól megfelelnek, s melyek kezelését jól ismerik a szélesítő kovácsok mellett dolgozó tűzi kovácsok.A kasza szélesítéséhez 1961 óta már olajtüzelésű kemencét alkalmaznak. A kemencék falazatát jól szigetelik, Így sugárzás útján aránylag kicsi a melegveszteségük.Az ajtók általában jól zárnak, s mivel a kemencék aránylag kis belső túlnyomással dolgoznak,az ajtókon kevés hő távozik. Ez a körülmény természetesen a kezelő személyzet munkáját is megkönnyíti. A nyári hónapokon azonban a zsúfoltság miatt szorosan elhelyezett kemencék közelében nagy melegben dolgoznak a kezelők és kovácsok. A kemencék kalóriafogyasztására mért vagy számított hiteles adat nincs, a becsült átlagos érték kb. 10 000 kcal/kg készárú. A fizikai dolgozók munkakörülményei A Kaszagyárban az alapítást követő években a fizikai dolgozók nagyon nehéz körülmények között dolgoztak. A régi malomépületben sem megfelelő világítás , sem megfelelő szellőztetés nem volt. A kasza- és sarlógyártás szinte valamennyi művelete nehéz testi munkát igényelt. Az akkor még nyitott kovácstüzek fölött nem volt füstelszívó ernyő, a dolgozók, főleg az osztrák mesterek mellé beosztott magyar tüzíkovácsok sokat szenvedtek a füsttől és a nyitott tűzhelyek sugárzó hőjétől. Később a nyitott tűzhelyek helyébe falazott, fatüzelésü kemencék kerültek, melyek a beadott melegenergiát már jobban hasznosították és a műhely levegőjét sem szennyezték oly nagy mértékben,de a sugárzó hőtől még szenvedtek a kovácsok 22 ^. Ebben az időben, de még az 1930-as és 40-es évek között is a nyersanyag és a félkész árú, valamint a rezsianyagok szállítása szinte kizárólag kézierővel történt. Ezekben az években, majd a második világháború éveiben a legporosabb.
