Technikatörténeti szemle 1. (1962)
Gergely Ödön: Távközlő készülékek és berendezések fejlődése Magyarországon
A Standard Villamossági Rt. a 30-as években kibővítette a gyártmányskáláját és felvette gyártási programjába a meglévők (telefon,távíró) mellé a rádióadóállomások és rádióvevőkészülékek gyártását is. Ez a program a következő években még bővült távkábel erősítő-berendezések és pupincsévék gyártásával. Az első világháború után a Telefongyár is idegen érdekeltség kezébe került. A gyár is nagymértékben fejlődött és addigi gyártmányai mellé felvette rádió vevőkészülékek, rádió adó-vevő berendezések és hangosfilm leadó berendezések gyártását. A rádiózás elterjedésével sck új gyár alakult Magyarországon részben rádiócsövek, részben vevőkészülékek gyártására. Ezek közül legjelentősebb volt a Vatea gyár, melyet 1925-ben ür. Patai Imre magyar mérnök alapított. Agyár először csupán rádiócsövek gyártásával foglalkozott. 1930-ban a gyárat a holland Philips gyár vette meg és Később a csőgyártás mellett rádióvevőkészülékek gyártását is felvette. Ugyancsak a huszas években alakult meg Budapesten a Magyar Wolfram Lámpagyár Kremeneczky János Rt. , mely kezdetben izzólámpák és rádiócsövek gyártásával foglalkozott. A gyárat 1931-ben az EIVRT megvette, a lámpagyártást ott megszüntette és ezidőtől kezdve a gyár Orion Villamossági Rt. néven, elsősorban rádióvevőkészülékek gyártására tért át. A rádiókészülék-gyártással egyidejűleg megalakult az első rádióalkatrészgyár is Budapesten, Always név alatt. Ebből lett később, mikor az EIVRT ezt a gyárat megvette, a Remix gyár, mely ellenállásokat, potenciométereket, kondenzátorokat, stb. gyártott elsősorban vevőkészülékek részére. A két világháború közötti időszakban a hírközlés hihetetlen gyors mértékben fejlődött, a telefonközpontok automatizálásával és a távolsági forgalom kiterjesztésével. Az első világháború után Budapesten három CB központ működött, a "Teréz", a "József" és a "Belváros" (mely később a"Lipót" nevet kapta), összesen 27 000 előfizetővel, mely 1928-ig, az első automata központ üzembehelyezéséig, elérte a kapacitása maximumát, 40 000-et. A Posta hosszas tanulmányozás után 1922-ben döntött a Standard Villamossági Rt. által ajánlott Rotary típusú automata 161