Technikatörténeti szemle 1. (1962)

Gergely Ödön: Távközlő készülékek és berendezések fejlődése Magyarországon

további 1 800 vonallal kellett bővíteni. Közben a régi kis központokat fokozatosan megszüntették. A budapesti telefonhálózat első központja a Fürdő-utcai központ 1901-ben szűnt meg több, mint 20 évi működés után. Hosszas tanulmányozás után a Posta 1900-ban irta ki a pályázatot az új központra (10 000 vonalas CB központ). Apályázat nemzetközi volt és erre hét aján­lat érkezett be: 1 francia, 1 svéd, 2 német, 1 amerikai, 1 svéddel társult magyar - Deckert és Homolka-Ericsson - és egy amerikaival társult magyar - Egyesült Izzó és Villamossági Rt. - Western Electric Co-, Az EIVRT az Egger В. és Társa cégből alakult 1897-ben, és 1901-ben Újpesten épült új gyártelepére költözött át. A cég 1899-ben szabadalmi szerződést kötött a Western Electric Co-val és a táv­beszélő berendezéseket az ő szabadalmai alapján kezdte gyártani Magyarországon. Az új központ szállítására az EIVRT kapta meg a megrendelést. A köz­pont gyártását már az uj gyártelepen kezdték meg és a központot 1903 végén üzem­be helyezték a Nagymező-utcában. A vállalat vezérigazgatója ekkor Pintér József mérnök volt, a központ szerelését pedig Halász Béla, akkor még fiatal mérnök ve­zette, ki később a gyár műszaki igazgatója, majd a Standard Villamossági Rt. meg­alakulásakor (1928-ban) annak első vezérigazgatója lett. A Nagymező-utcai központ volt az első CB központ Magyarországon és ennek gyártásával kezdődött meg hazánkban a híradástechnikai berendezések nagy- üzemszeru gyártása. Az EIVRT Telefon és Távíró Főosztálya 1910-ben 800, 1917-Ven 1 600 munkást foglalkoztatott, és ez lett a magyarországi telefonközpontok legnagyobb szállítója. Rajta kivül a Deckert és Homolka-Ericsson cég szállított kisebb köz­pontokat. De nemcsak az Egger В. és Társa cégből alakult EIVRT fejlődött nagy mértékben, hanem ezzel párhuzamosan a többi híradástechnikai gyár is komoly fejlődésnek indultak. A második nagy gyár az EIVRT mellett a Telefongyár Rt. volt, amelyet Neuhold János alapított még a múlt században. Ez a cég 1898-ban megvette а VII. Gizella-út 51. sz. alatti gyártelepet, amely a Hungária-körútig terjed, és jelenleg is ott van. A gyár a századfordulókor rohamos fejlődésnek indult és a MAV-nak lett főszállítója telefon, távíró és vasutjelző berendezésekből. 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom