Képes Gábor: Az URAL-on innen - és túl. Séta az Országos Műszaki Múzeum matematika- és számítástechnika-történeti gyűjteményében (Tárlatvezető füzetek 1. Budapest, 2006)

számítóközpontok saját személyzetet igényeltek: az operátor és adatrögzítő kisasszonyoktól, az üzemeltetést végző műszerészeken és mérnökökön keresztül egészen a programozókig. A számítóközpont egy zárt világ volt, ahova általában a fenntartó intézmény (egyetem, kutatóintézet) többi munkatársa sem léphetett be. Az igényelt programokat, feladatokat papíron adta le a megrendelő, s csak az eredményről tájékoztatták, a misztikus gépet nem is láthatták. Sokan ezért Gépi Agynak, Gondolkodó Gépnek nevezték a mai tudományos zsebszámológépek tudásával felvértezett első számítógépeket: a legendák és a félelmek is terjedtek. Ezekben az időkben kisgyerek szinte sosem láthatott ilyen drága és ritka berendezést. Kivétel volt Simonyi Károly, aki híres fizikus édesapja segítségével bejutott egy Ural2-höz és még hozzá is nyúlhatott, 4. ábra Charles egyszerűbb programokat is írhatott rajta. Simonyi az OMM-ben Az életre szóló élmény gyümölcse, hogy ugyanez a kisfiú felnőttként, Amerikában, Charles Simonyi néven a Microsoft egyik úttörő munkatársa lett, többek között a ma is népszerű Word és Excel programok fejlesztési vezetője. A későbbi számítóközpontokban már gépidőt lehetett kérni, s a számítógépekkel képernyős terminálok, távbillentyűzetek segítségével közvetlenül is lehetett kommunikálni. A hetvenes évek elejére így egyre több egyetemista megízlelhette a programozás élményét - és a félelem is oldódott. Az Ural-2-től továbbsétálva, nagy számítógépes részegységeket figyelhetünk meg a dobogókon. A