Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
A 18. századról - T. Mérey Klára: Utak és hadiutak a napóleoni háborúk idején a Dél-Dunántúlon
Az 1810 és 1812 között készült katonai jelentésre visszatérve, az nagyon aprólékosan és nagyon reálisan állította elénk e vidék útjainak akkori állapotát. Sok esetben még azt is feljegyzik, lovas szekerekkel is csak úgy lehet tovább jutni, ha „forspontot", előfogatot alkalmaznak, vagyis ezek elé a lovas szekerek elé még jobbágy-lovat is befognak. A mocsarakon olykor fapallók, hosszú fahidak segítették az előrejutást, s valóban kockázatos „kalandnak" számíthatott ekkor az utazás. Tájékoztatásul megemlítem, hogy a katonatiszti becslések szerint a Kaposvár és Pécs közötti távolságot általában tavasszal — jó időjárás esetén — gyalogosan 18, lovon 15, szekérrel 22 óra alatt tehették meg a katonák. Viharos, rossz időben ezen az útszakaszon 24, 20, 30 óra volt a menetidő. S végül térjünk vissza az előadás elején feltett kérdésünkre: miként szolgálhatták ezek az utak a terület és a lakosság védelmét? Az előbbiekben már láthattuk, hog} 7 Dél-Dunántúl útjainak nagyobbik része hadi út volt, így tartották nyilván. S ez volt az oka annak, hogy a Helytartótanács állandó javítását szorgalmazta a megyéknél. Szinte mellékesnek tűnt — elsősorban az államhatalom számára -, hogy ezeken az utakon emberek közlekedtek árukkal, állatokat hajtottak eladásra — olykor nagyon messziről nagyon messzire — terményeket, halat, vadhúst, teknősbékát, rákot stb. szállítottak szekérszám az uradalmi központokba. A katonaság számára elsőrendűen az volt fontos, hogy hol védekezhet előnyösen a támadások ellen, honnan tekintheti át a hadvezér a terepet, hol érdemes tábort ütni, hol lehet átkelni a folyón vagy patakon, s hol nem tanácsos vagy egyszerűen tilos. Voltak olyan útszakaszok is, ahol helyi vezetőkre volt szükség. A ma embere számára mindez már nem fontos. Az azonban tanulságos lehet ma is, hogy ezek közül az utak közül melyeket volt érdemes később kiépíteni bekötőútként, miként alakult át a táj arculata a folyóvizek szabályozásával és a lápok, mocsarak lecsapolásával, majd a megszülető új közlekedési eszköz, a Petőfi által olyan találóan a Föld ereinek nevezett vasút megjelenésével. jegyzetek 1 A kutatásokat a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé alapítvány támogatta. : Bécs, Österreichische Staatsarchiv, Kriegsarchiv, Kartensammlung. (Továbbiakban WKK) K VII. k. E és F. 3 A megjelenés sorrendjében: T. Mérey Klára: Tolna megye útjai és a mellettük fek» települések a 18—19. század fordulóján. In.: Tanulmányok. 5. köt. Szerk.: Dobos Gyula. Szekszárd, 1997. 209-261. o. Uő.: Utak és települések viszonya Somogy megyében a 18-19. század fordulóján. In.: Somogy megye múltjából. Szerk.: Szili Ferenc. Kaposvár, 1997. 169-239. o.' Uő.: Zala megye útjai és a mellettük felnő települések a XVIII.-XIX. század fordulóján. In.: Zalai Gyűjtemény 49. köt. Zalaegerszeg, 1999. 71 - 225. o. Uő.: Baranya megye útjai és út menti települései a 19. század elején. Pécs, 2000. 164 p. 4 Tolna megyei Levéltár (továbbiakbanTmL), Közgyűlési iratok (továbbiakban KI), 4:93/1816. 5 WKK, K VII. k 113 F. 6 TmL, KI. 4: 46 /1816. 7 TmL, KI. 711/1786. " Palugyai Imre: Megyei statisztika Dunán inneni és Dunán túli megyék és szabad kerületek. Pest, 1848. 145 et passim. 9 WKK, K VII. k. 116 E. Beschreibung der Weege.
