Kaján Imre szerk.: Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció (Budapest, 1995)
KATALÓGUS 77
fenyegették. A Gellérthegy alatt akkor még jelentősen kiszélesedő, így lecsökkenő mélységű és sebességű zátonyos folyószakaszon a hidegebb teleken visszatérően jégtorlaszok alakultak ki, melyek elzárva a víz lefolyásának útját árvizet okoztak. Ezért volt telente a folyószabályozási mérnökök figyelmének mindig is homlokterében a város alatti Kopaszi-zátony, a Nyúl futási-zátony, a Csepel-szigetcsúcs és a Soroksári-Duna-ág terület jéghelyzete. VÁSÁRHELYI PÁL 1832-ben, a Duna Mappáció vezető mérnökeként másolta le ezt az 1815-ös jéghelyzetet ábrázoló térképlapot (ismeretlen eredeteiről). Mérnöktársaival együtt - pl. GÁTY ISTVÁNNAL - már a tragikus pusztítást végző 1838-as árvíz előtt megjósolta annak bekövetkeztét, hiszen jól ismerte a város alatti folyószakasz állapotát. A térképlap a Dunát a mai Erzsébet híd helyétől a Csepel-sziget csúcsánál kettéágazó folyamágyig ábrázolja, a parti sávot csak vázlatosan tünteti fel. Jól látszik, hogy a zátonyok és a szigetcsúcs is megakasztották már az úszó jégtáblákat, és kialakult az álló jég (Landeis). Ez már jégtorlaszt képzett a Soroksági-Duna-ág torkolatában, a ferencvárosi part mellett még nem, mert az álló jégmező között még jelentős szélességű mederben mozog (zajlik) a jég. A mozgó (zajló) jég által jelzett alapvonal a folyónak az elégséges mélységű részét is mutatja (nagyjából ez lett az 1838. évi árvíz után a folyószakasz rendezésének ún. "szabályozási vonala"). Az egykori (1815-ös) jégfelméréshez 10 db keresztszelvény-felmérés is tartozott, ezek hollétét nem ismerjük. A felmérés színes reprodukcióját a »"Jégszakadás és Duna' kiáradása..." Pest-Buda 1838.« c. kiállítási katalógus I. színes táblája közli. Budapest, 1988. BTM 52.37.1. K.I. •&WM 3t <&mm». *» stn .•urat* flhtrtttra 9M* -CüiftM Ctto* zuntr VttttutiAifft tiíttmttt t* JEtm,fIr*-«»»ti>Hf*rit a«ir»*ttt>n«i*n Jtuuum. grtximrc .*•« , ra i> tafcHMMtftfcr BtnWtfttt'm A»ni*htf •mw ma • Széchenyi István útlevelének első lapja. Kat.4. 4 SZÉCHENYI ISTVÁN útlevele London, 1834. április 8. Elöl német, a hátlapon francia nyelvű nyomtatvány kézzel, barna gubacstintával kitöltve, 4 oldal 40,5x35 cm Az útlevelet gróf SZÉCHENYI ISTVÁN, az igazgató mérnök VÁSÁRHELYI PÁL és két kísérő személy számára állították ki Londonban útirányul Hollandián keresztül Bécset jelölve meg. Szignálta ESTERHÁZY PÁL herceg. A 3. és 4. oldalon a határállomásokon történt bejegyzésekből és pecsétekből nyomon követhető a londoni tanulmányútjáról hazatérő SZÉCHENYI és VÁSÁRHELYI útvonala: A porosz követség 1834. április 9-én láttamozta útlevelüket. Április 16-án elhagyták Hollandiát és Kölnön át április 18-án Koblenzbe érkeztek. 82