Kaján Imre szerk.: Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció (Budapest, 1995)
Kaján Imre: Mérnöki irányzatok a reformkorban 70
KAJÁN IMRE MÉRNÖKI IRÁNYZATOK A REFORMKORBAN A fiatal, 20 éves jogász GOROVE ISTVÁN ( 1819-1881) jegyezte fel naplójában, 1839-ben az alábbiakat: "...hazámnak...mikor lesz egy tökéletes szállítási rendszere, mely kereskedését az ó fölé emelje? Talán soha - oh nem soha ! - félre te gyáva gondolat ! Hazámnak lesznek vas- és víziutai, csak akarják szilárdan fiai, és akarjanak számolni; tegyék a mérleg egyik tálába a hasznot, másikába az áldozatot és én hiszem, a kedvező következmény szemeikből örömkönnyekben fogja magát visszatükrözni." Az idézett fiatalember persze nem elfogulatlan: ő lesz a kiegyezés utáni LÓNYAY-kormány közlekedési minisztere (1871-től). Mégis oly jellemző a korra ez az értelmiségi gondolat.. Még az 1830-as évek végén is uralkodó volt a haladó magyar szellemi körökben az útfejlesztésben s ezáltal a kereskedés lehetősége megteremtésében való vak hit. A megelőző évtizedek, vagy talán teljes évszázad háborúkkal és békekorszakokkal gyakran változó ideje a birodalmi kormányzat számára sem engedte meg eldönthetővé tenni, hogy a csak tartós béke idején jövedelmező víziút-fejlesztést, vagy pedig a csak tartós háborúk idején kifizetődő termőterület-nyerést, illetve gabona termelést szorgalmazza inkább. Az, hogy e kettő mind gazdaságilag, mind műszakilag együtt igazán előremutató, csak a korszak végefelé vált világossá, elsősorban az ország középső területeit addigra felmérő, megismerő és az ármentesítések nagyságrendjével végre teljesen tisztában lévő mérnökkar jóvoltából. Nagy út vezetett idáig; és a sokféle gazdasági-műszaki szemlélet hosszas viták, sokszor személyeskedésig menő támadások, máskor településeket földdel egyenlővé tevő természeti katasztrófák, árvizek mentén alakult. Hiszen csak bele kell gondolni: mérnökök voltak azok a műszakiak is, akik egyegy módosabb település, birtok ármentesítését úgy oldották meg, hogy az érintett kritikus kanyart átvágva a vizet az alsóbb vidékre vezették, s mérnök volt az egész Tisza-völgyet egységesen szemlélő és szabályozását tervező VÁSÁRHELYI PÁL is. Érdekes, hogy a VÁSÁRHELYIÉHEZ hasonló komplex gondolkodás előtte már jóval korábban, a XVIII. század végén előbukkant, majd nyomtalanul eltűnt. ORCZY LŐRINC, a költő-generális, - idős korában nyolc éven át (1774-82) a Felső-Tiszavidék és Bodrogköz hajózóútjainak kitisztításával megbízott királyi biztos - ismerte fel először azt, hogy nem lehet a folyókat, de akár kisebb vízrendszereket sem ittott belekapva rendezni, hanem átfogó megoldásra kell törekedni. Ő volt az is, aki elsőként kért mérnököt a tiszai munkákhoz, s szerkesztetett KRTEGER SÁMUELLEL áttekintő térképet a folyóról (megyei abroszok felhasználásával). Kétségtelen: a Tisza túl nagy falat volt még a XVIII. századvég műszaki alkotóinak; sem a megóvandó érték, sem az elérhető haszon nem volt még akkora, hogy az egyébként is beláthatatlan technikai problémákat is okozó munkákat biztos megtérüléssel lehessen finanszírozni. Ami megmaradt ORCZY és KRIEGER korát messze megelőző, előremutató gondolatából, az a BESZÉDES JÓZSEF által oly markánsan képviselt irányzat volt, mely segített a kisebb vízfolyások igen hatásos és elméletileg megalapozott rendezésében. O - talán paraszti, Tisza-parti származása okán (Magyarkanizsán született) - nagyon megbecsülte a vizeket, és fennen hangsúlyozta: az ember beavatkozásainak a természet és víz saját "világán" belül kell maradnia. A Körös-völgyben, a Sárvíz-Kapos-Sió völgyben végzett munkájáért elismerés övezte, a műszaki nyelvet megújító és magyarrá tevő igyekezetéért pedig a Magyar Tudós Társaság választotta levelező taggá. 70
