Kaján Imre szerk.: Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció (Budapest, 1995)
Dr. Katona Imre: A herendi porcelángyár és az alapító Fischer Mór 55
DR. KATONA IMRE A HERENDI PORCELÁNGYÁR ÉS AZ ALAPÍTÓ FiSCHER MÓR Herend neve nemcsak Európában Ismert, hanem Amerikában, sőt Japánban is. Az európai porcelángyárak létesülésének különböző szakaszai különböztethetők meg. Azok a gyárak, melyek BÖTTGER találmányán alapultak, s amelyeknek sorát Meissen nyitotta meg 1710-ben, néhány kivételtől eltekintve a század közepére, végére különböző okok miatt megszűntek, sőt még az ezután létesültek sem bizonyultak hosszú életűnek, legalább is többségükbe. Herend létesülése már a harmadik periódusra, az 1840-es évekre esik. Folytak ugyan már a XVIII. században, de főleg a XDC. század elején porcelán előállítási kísérletek hazánkban (Holics, Kassa, Körmöcbánya, Miskolc, Pápa stb:), de a gyáralapítást különböző birodalmi és még inkább pénzügyi okok évtizedekig nem tették lehetővé. Egy gyár létesítése - miként ma - a múltban is költséges vállalkozás volt. Ekkora tőkét kevesen invesztáltak vállalkozásba. Kőedénygyárakba még inkább, mert ott a gyártás már kitapasztalt módja viszonylag gyors visszatérülést ígért, de a porcelángyártásnál ilyennel alig számolhattak, mert az importnyersanyag és a bizonytalan technológia nemcsak a költségeket növelte lényegesen, hanem a gyors megtérülést sem tette lehetővé, ezért volt FiSCHER MÓR herendi gyáralapítása úttörő kísérlet és előremutató vállalkozás. Mi állt az alapító rendelkezésére, kiderül a porcelángyárak eddigi produktumaiból. FiSCHER kezdetben mindenekelőtt Bécs és Meissen, illetve Capo di Monté hagyományaihoz nyúlt példáért, majd az 50-es évek közepétől Közel-keleti orientáltságú lett. Meissen ekkor - a 40-es években - már erősen klasszicizáló irányú, ezt Herend Bécs stílusának egyre erőteljesebb átvételével kompenzálja, ahol még a rokokó törékenyebb stílusa az uralkodó. Egy 1843-ból való teáskanna még a két stílus közötti ingadozást mutatja. A forma: a kiöntőcsöves, négyzetes hasáb alakú, alul legömbölyített, alacsony talpú, kissé domború vállú test, még a klasszicizmust idézi, de díszítése, a fekvő 8-as alakú, rózsás, koszorús fonadék, a kiöntőcső sűrű virágos indadísze már Bécs hatásáról árulkodik. Ugyancsak ilyen sajátos átmenetet mutat egyik legreprezentatívabb herendi tárgyunk: a nagy alakú tár, mely a gyár 1843-as égését ábrázolja. A tál méreteitől eltekintve nem különösebb. Széles, meredek ívelt pereméhez nagy mély öböl kapcsolódik. Peremének szélét finomvonalú ágak, az öböl mentén aranyos, csigás-indás neorokokós motívumok díszítik. A gyár 1843-as égését az öbölbe helyett kép mutatja. A kép alatti három soros felírás a tűz pontos dátumát közli: 1843. március 27-28-ára virradó éjjel. Az alján benyomott jegy azt sugallja, hogy a tálat 1843-ban készítették. Ezzel szemben a gyár 1843-as égéséről egy másik tál is fennmaradt a herendi gyár múzeumában. Ezen a tüzet elmondó szöveget gót betűkkel írták s az épületet archaikusabbnak ábrázolták, mint azon, melyet múzeumunk birtokol. A két tál összevetéséből kitűnik, hogy az 1843-as égést követően az újjáépítés következtében nemcsak az elégett s elpusztított részeket alakították át, hanem az épület főhomlokzatát is korszerűsítették, új homlokzatdíszekkel látták el. Az épületnek ez a homlokzata látható néhány jelentéktelen változástól eltekintve azokon az 1890 körüli metszeteken, melyek a gyárról fennmaradtak. Ez is bizonyítja, hogy múzeumunk valóban 1843-ban készült táljára csak évekkel később festették a gyár 1843-as égésének képét. Tálunk tehát később készült mint a herendieké, azonban az, hogy még 1849 előtt gyártották, csak úgy derül ki, ha az épületen levő cégtáblát erős nagyítóval vizsgáljuk meg. így láthatóvá válik a cégtáblán az alapító neve, két oldalt pedig egy-egy címer: a kétfejű császári sas és a pajzsos Kossuth-címer. A két címer jelentőségében szerepet játszik, hogy FiSCHER MÓR gyára 1842-ben császári privilégiumot kapott a Helytartótanácstól, ami lehetővé tette, hogy tulajdonosa kétfejű címert használhasson áruin, pecsétjén és cégtábláján, a reformkor eszméinek hatására a vármegye arra kötelezte a gyárost, hogy a két fejű sast a pajzsába beillesztett Kossuth-címerrel használja. FiSCHER erre válaszolva nem a kétfejű sas kombinációját használta, hanem mindegyiket külön-külön, később viszont megmaradt a Kossuth-címer mellett. 1849-től már nem használja a kétfejű sast, pedig a szabadságharc bukásával ismét ez lett a privilégium kizárólagos 55
