Kaján Imre szerk.: Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció (Budapest, 1995)
Dr. Endrey Walter: A könnyűipar a reformkorban 52
DR. ENDREY WALTER A KÖNNYŰIPAR A REFORMKORBAN VÁSÁRHELYI PÁL idejében a magyarországi textilipar és a könnyűipar többi ága nem csak Anglia iparához, hanem a Monarchia más országaiéhoz képest is elmaradottnak mondható. Míg Nyugat-Európában a céhek szerepe visszaszorulóban volt és elszaporodtak a manufaktúrák, sőt gyárak, addig Magyarországon a céhrendszer virágzásának és egyidejűleg a XVIII. század utolsó harmadában létesült manufaktúrák elsorvadásának vagyunk tanúi. Ennek oka nemcsak a társadalmi rendszer maradiságában rejlik, hanem a Monarchián belül kialakult- és a kormányzat által támogatott munkamegosztáson múlott, mely az örökös tartományok iparának kedvezett és Magyarországot élelmiszer, ill. nyersanyagtermelő tartománnyá degradálta. Ezáltal az osztrák és cseh könnyűipari termékek olcsón és a hazaiaknál jobb és választékosabb kivitelben jelenhettek meg a magyar piacon. Különösen áll ez a textilárukra, de a fa- és papíripari gyártmányokra is; kevésbé a bőrárura és a könyvekre. Egyes ágazatokban (pl.kocsigyártás) éppen VÁSÁRHELYI idejében történt e téren fokozatos javulás. A textilellátás hagyományos módon importból valósult meg, de a XVIII. században egyes területeken megerősödött a hazai termelés. Ez elsősorban a selyemiparra és a nyomott pamutárura áll. Az első hazai selyemtenyésztésen alapult, jobbára manufakturális jellegű volt és egyes vállalatai túlélték a napóleoni háborúk válságait. Az óbudai MAZZOCATO-féle gömbölyítő 1834-ig, a VALERO Selyemgyár 1849-ig működött. A kartonnyomók divatáramlatot szolgáltak, mely fokozatosan népi öltözetként állandósult és ezért a nagy manufaktúrákon kívül számos kékfestőcéh keletkezésével járt éppen a tárgyalt korban. A kézműves színvonalról egyes mesterek ekkor emelkedtek a manufaktúra szintjére K.LUGE (Pápa), GOLDBERGER (Óbuda), FELMAYER (Szeged). Legnagyobbik manufaktúránk (Sasvár) 1849-ben ment csődbe. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy néhány új gyapjúmanufaktúra (pl.KÁNlTZ, Rákospalota) ekkor keletkezett, az immár félszázados Gácsi posztógyár pedig második csődje után újjáalakult és egyetlenként megérte a II.Világháborút is. A faipar megmaradt kezdetleges üzemformái mellett. Csupán két terület fejlődött fel európai színvonalúvá. Az egyik a kocsigyártás es ez a KÖLBER-gyár nevéhez fűződik; a vállalat a XX. századig, gyakorlatilag az autó feltűnéséig prosperált. A bútorgyártás területén a STEINDL cég volt az első, amely sorozattenne lésre állt rá, pl. a Vigadó 116 kárpitozott székét szállította le. Ez a cég állította elő az Óbudán vízrebocsátott gőzhajók belső berendezését is. Határterületnek minősül a gyufagyártás: a század közepén már két nagy manufaktúra működött Pesten. A bőripar lényegében megmaradt a kézművesség színvonalán, de minőség tekintetében állta a versenyt; az első (óbudai, újpesti) gyárjellegű üzemek VÁSÁRHELYI halála után keletkeztek. A papírmalmok száma és gyártmányaik minősége állandó importot tett szükségessé. 1828-ban létesült Fiúméban az első gyár, melyet továbbiak követtek. 1841-ben ezek együttes termelése már kiváltotta a hazai papírigény 12,3 %-át. A Honderű, Világ és Jelenkor folyóiratot már magyar papírgépek termékére nyomták. 52
