Kaján Imre szerk.: Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció (Budapest, 1995)

Fejér László: Beszédes József - Egy kiváló társulati mérnök a reformkorban 22

FEJÉR LÁSZLÓ BESZÉDES JÓZSEF - EGY KIVÁLÓ TÁRSULATI MÉRNÖK A REFORMKORBAN Ha meg akarjuk érteni a kort és a kor által támasztott társadalmi-gazdasági igényt, amely Beszédes Józsefnek és társainak életre szóló feladatot jelentett, akkor nem tekinthetünk el a magyar mezőgazdaság állapotában és szerkezetében bekövetkezett jelentős változásról, amely lényegében a napóleoni háborúk idején vált közvetlenül is érzékelhetővé. A XVIII. század végének országon kívüli háború által keltett gabonakonjunktúra nemcsak a termőterületek kiszélesítésének (így az ármentesítések, lecsapolások gondolata népszerüsödésének), hanem a kereskedelmi szállítások fő vivőereinek: a víziutak fejlesztésének is kedvezett. Az udvar és az általa vezérelt kamarai pénzügyi kormányzat a hajózás elősegítését közfeladatnak tekintve, már XVIII. század végén lépéseket tett a nagyobb folyók szabályozási terveinek kidolgozására és a munkálatok megkezdésére. Az ármentesítések, lecsapolások és vízrendezések végrehajtása viszont alapvetően az abból hasznot húzó birtokosokra hárult. A korábban elszigetelten és nem átfogó jelleggel végzett "regulázások" gyakori kudarca az érintett birtokosok összefogásának irányába hatott. Mindezek mellett egyéb - antropogén hatások következtében beálló - környezeti feltételmódosulások is időszerűvé tették a vízszabályozások dolgát. A Kárpát-medence peremén húzódó hegyvidéki vízgyűjtőkön az évszázadokon át rendszertelenül végzett erdőirtás jelentősen módosította a lefolyási viszonyokat. Az erdők víz- és hordalékvisszatartó szerepe gyöngülvén az esetenként lezúduló vizek egyre növekvő árvízszinteket produkáltak, amit tetézett a megnövekedett eróziós hatás következtében a mederben megjelenő hordaléktöbblet. Immár egykor biztonságosnak tekintett ármentes vidékek is veszélybe kerültek (főleg a Tisza-völgyében), és a szántóföldi mezőgazdálkodás eredménye kiszámíthatatlanabbá vált. A hazai vizek rendezése ügyében az udvar és a nemesi vármegyék - máskor egymással igencsak ellentétes - érdekei egybeestek, és az annyiszor tervezett, de a szándékok eltérése miatt legtöbbször hamvukba holt vízi munkák újra előtérbe kerültek. A vízrendezések kérdése az országgyűlést is foglalkoztatta, amely az 1807. XVII.tc-kel megteremtette a társulat működésének jogi alapjait. Ezek szerint, ha egy vízkárokat elhárító vízimunkában (vízfolyás rendezésben, mocsár lecsapolásban ) érintett birtokosok többsége a munka saját költségen történő elvégzéséről dönt és erre társulatot szervez - akkor a kisebbségben lévő, s a társulatba belépni nem kívánó birtokosoknak is viselniük kell a rájuk eső költségeket. Igaz, a költségviselési kötelezettség utólagos, s csak abban az esetben fizetendő, ha az elvégzett munkák sikerültek és azokból társulatba be nem lépő birtokosnak többletjövedelme származik. Szükség esetén a többletjövedelem zár alá helyezéséről és a vízimunka arányos ráfordítási költségeinek kiegyenlítéséről a hatóság gondoskodik. A vízszabályozások ügyét erőteljesen pártfogoló JÓZSEF NÁDOR személyes közbenjárására 1810. szeptember 11-én megalakult az első magyarországi társulat, a Sárvízi Csatorna Társulat. A társulat első műszaki vezetője SAÁTOR DÁNTEL volt. Az ő halálát követően két esztendeig nem választottak a társulat tagjai igazgatót. 1819-ben azonban újult erővel fogtak a vízrendezési tervek megvalósításához. A társulat "igazgató vízmérője" ekkor már BESZÉDES JÓZSEF. BESZÉDES JÓZSEF 1787. február 13-án született az egykori Bács-vármegyei Magyar-Kanizsán. Atyja szántóvető városi polgár, aki mellett a hagyományos told- és vízművelést ismerhette meg. Tanulmányai során némi kitérővel jutott el a pesti egyetem Mérnöki Intézetébe, ahol 1813-ban szerzett mérnöki oklevelet. 22