Dr. Czére Béla - Dr. Vaszkó Ákos szerk.: Nagyvasúti vontatójárművek Magyarországon (Budapest, 1985)

ELŐSZÓ Magyarországon a vasút története mintegy másfél évszázadot ölel fel. Azóta, hogy 1846-ban megindult a Pest—Vác közötti vonalszakaszon a gőzüzemű forgalom, a vontatójárművek számos generációja lépett szolgálatba. Az első évtizedekben külföldi járműgyárak termékei kerültek a hazai vonalakra, de 1873-tól már Magyarország is belépett a gőzmozdonyokat gyártó országok sorába, s nemzetközi mércével mérve is magas műszaki szinvonalat ért el. A kezdeti évek primitív, kis teljesítményű gőzmozdonyait fokozatosan nagyobb, erősebb, fejlettebb technikai megoldásokat alkalmazó gépek váltották fel. A számos újítás és fejlesztés lényegesen megnövelte a gőzmozdony teljesítményét, de alapvető hátrányán : a kedvezőtlen energiafogyasztáson csak kismértékben tudott segíteni. Amikor — az első világháború előtti korszakban — a magyar vasúthálózat gyakorlatilag teljesen kialakult, és a gőzmozdonyos vontatás is elérte fejlődése csúcsát, már világszerte megtették az első lépéseket a korszerűbb, gazdaságosabb vontatási módok : a villamos és motoros üzem bevezetésére. A magyar műszaki alkotók és gyáraink ezeken a területeken is nemzetközi hírnevet szereztek. Az eltelt fél évszázadot az energiatakarékos, környezetbarát villamosítás és dízelesítés előretörése jellemezte, és nincs messze az idő, amikor a gőzmozdonyok mindenütt már csak a múzeumok megcsodált rekvizitumai lesznek. Napjainkban a vasút fejlődése előtt új távlatok nyílnak ; bebizonyosodott, hogy a tudomány és technika új és új vívmányainak felhasználásával megújuló vasút nélkülözhetetlen eszköze — és az is marad — a modern közlekedés rendszerének. Ha voltak is évek, amikor a vasút iránti érdeklődés megcsappant — ez már a múlté. Ma már éppen az ellenkezőjét tapasztal-