Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

I. RÉSZ. A vasutasság megjelenése előtti idők ismertetése

PEST VÁROS ÉS AZ ELSŐ VASÚT HARCA Ullmann Móricz a bécsi társaság fölött szemmelláthatólag uralkodott. Beyse vezető főmérnök helyzete is Myrbach halála után megváltozott. Eddig ugyanis hatáskörében önállóan intézkedett és a maga portáján kato­nás fegyelmet tartott. Beosztott mérnökei és a munkások az egész vonalon, nagyon szerették a mélytudású és szorgalmas Beysét. Amikor azután Ull­Móricz lépett Myrbach örökébe, Beyse többé nem írásos, hanem szóbeli megbízásokat kapott. Sőt nemcsak Beyse, hanem Beyse tudta nélkül — az alárendeltek is kaptak szóbeli utasításokat, ami nagyon megnehezítette az egységes vezetést és irányítást. Ez az új helyzet Beysének sehogysem tet­szett. Különben az idegeit is nagyon megviselte. 6 8) PEST VÁROS ÉS AZ ELSŐ VASÚT HARCA. Kitör a harc. Ott kezdődött, hogy 1844- november 11. napján délután négy óra tájban három városi tisztviselő — «a' város jogaira s tulajdonaira őrszemmel vigyázó társaság» feltűnt a vasútépítési munkák színhelyén: (a magánrétek és a Városliget közötti közlegelőn). Ez a három városi megbízott: Staffenberger István szószóló, Erhardt Ágoston városi főmérnök és az, időközben hozzájuk csatlakozott Limburszky kőmüvespallér volt. 6 9) Az építés vezető osztálymérnök Krisala kapitány fogadta őket. Akinek elpanaszolták, hogy «a váczi vonalág északi oldalán dolgozó munkások a meghatározott huszonnégy öl szélességet ásatásaikkal túllépték». Krisala röviden azt válaszolta: «Igen — túlléptük -- mert erre a helyre egy őrházat fogunk építeni és az elfoglalt területet a társaság meg fogja váltani». Ekkor érkezett oda Beyse igazgató főmérnök, ki lóháton járta be naponta többször a vonalat. Staffenberger szószóló neki is elpanaszolta a huszonnégy ölön túl terjedő ásást, — bár, amint a nádorhoz írt jelentésében írja Pest városa, — «a legniérsékeltebb, s illedelmesb hangon» Beyse végignézte rajtuk és nyersen azt válaszolta; «Itt pedig én parancsolok! Nem tartozok senkit sem figyelni! Majd Krisalához fordult és kiadta az utasítást, hogy «a munkások folytassák a munkát és ne figyeljenek senkire». Azzal megsarkanytyuzta a lovát és a váci vonalág irányába elvágtatott. Vágta­tás közben valahogy mást is mondhatott, amint a nádorhoz tett pestvárosi jelentésből kitűnik, — de hogy mit mondott, azt a fokozódó távolság miatt ~~«») M. K. Orsz. Levéltár F. 31. P. 59. 10. jkv. B 9) Ugyanott F. 31. P. 45. 1815. 27582. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom