Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)
I. RÉSZ. A vasutasság megjelenése előtti idők ismertetése
A MAGYAR VASUTASSÁG OKNYOMOZÓ TÖRTÉNF.LM E ról lévén szó», — mindössze csak tízmillió forintot irányzott elő és még ebből is ,csupán nyolcmillió forint jegyzésére szólította fel az érdekelteket. Pedig, ha meggondoljuk, hogy 10 millió tőke 70 mérföld vasútvonalhoz még lóvonatú vasútvonal esetén is, nevetségesen kevés, azonnal látni lehet, hogy igaza volt Deák Ferencnek, amikor álomnak tartotta a debreceni vasútvonal megépítését az Ullmann csoport költségelőirányzata alapján. Ennek a vasútnak egyébként nagyon sok kedélyes megjegyzés őrzi az emlékét. Egyet he is mutatunk a sok közül. Az ékesszólásáról és nagy 7 tudásáról közismert Lipovniczky Vilmos, Bars vármegye első követe, a következőket mondotta: «Nem látok abban biztosítékot, hogy megépül a debrecen-pesti vonalrész, ha azt a kikötést tesszük is a társaságnak, hogy addig nem nyithatja meg gänserndorf-pozsonyi szakaszt sem, mert megépül legfeljebb is cscdc ez a szakasz, de nem épül meg sohasem a pozsonypesti rész is, mivel ez igen költséges lenne. Nem biztosíték erre az sem, hogy a társasági vállalkozók neve között ott szerepel Rothschild neve is. Pesltöl-Vácig hegyen-völgyön keresztül nehéz lesz az építés, sőt hidakat is keilend épiteni. Különben — folytatja legjobb lesz nemcsak lokomotivekről, de csónakokról és halászati eszközökről gondoskodni, hogy midőn a vaspálya a vizek fenekén fog vesztegelni, legalább halászattal és kacsavadászaltal m utalhassuk magunkat», 5 3) Ilyen és ehhez hasonló szellemeskedés mögött az az el nem titkolható gúnyos és kaján irigység lappangott, melyet a balparti vasútnak időelőtti meghiúsulásának reménye fölött érzett a vesztes csoport. Bizony itt a lángelmék is gyarló emberekké váltak. Fejlógató, aggodalmaskodó és minden kákán csomót kereső, gyakran nyilatkozó, a vasutat ugyan még — Széchenyit kivéve, — csak hirből ismerő, de azért nagy vasúti szakértőként fellépő emberek sokaságával találkoztunk ez időben. Nemcsak a kisebb' -politikusok, hanem nagy államférfiak is néha a kétségbeesés hangján foglalkoztak a magyar pangással. Sőt korábban is. Már az i83(3. évi «Országgyűlési Tudósítói» szerint a bécs-lembergi 60 mérföld hosszú vasúllervezés idején a következőket írta Kossuth Lajos: «Aggódó félelem töltötte el a hazát hiven szerető kebleket». T. i. azért, mert a külföld közlekedés fejlődése, hazánk termés fölöslegét a nyakunkon hagyja, mert a külföld onnan szerzi majd he szükségletét, ahonnan vasúton hozhatja. Széchenyi István pedig egy alkalommal Dessewffy Emilhez intézett levelében Széchenyi a magyar népet minden nemes törekvésre alkalmatlannak találta és erre kapott válaszából ismerjük meg Széchenyinek önmagát & 3) Ujhely Géza: «A vasutügy története» Bp. 1910. 65. 1. 78
