Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

GRÓF TISZA ISTVÁN BÉKEKÍSÉRLETEI talomban való megmaradásom a béke ügyének többet ártana, mint a Magyarországon egy kormányváltság folytán előálló következmények, melyek ellenségeinket a monarchia belső helyzetének téves megítélésére indíthatnák és reményeket kelthetnének bennük, melyek a békekilátásokra csak zavarólag hathatnának. Ez lehetne a válasz tárgyi tartalma, annak hangjában pedig legalázatosabb nézetem szerint nem lenne elhallgatható a kínos meglepetés afelett, hogy a spanyol király ellenségeink kívánságainak tolmácsául szegődik Felséged felelős tanácsadóinak megválasztása körül. Ügy a monarchia presztízsére való tekintettel, mint személyes hűségem kapcsán a legnagyobb mértékben meg kell ütköznöm a gondolaton, hogy más államok uralkodói befolyást akarjanak gyakorolni Felséged felelős szolgáinak megválasztására és így indíttatva érzem magamat, hogy kifejezést adjak annak a meggyőződésemnek, hogy egy ilyen kísérlet nem maradhat megfelelő visszautasítás nélkül, ha barátságos és bizalmas formában is. Mikor legalázatosabban kérem, hogy ezt a kérdést a legkegyelmesebben mérlegelés tárgyává tenni méltóztassék, legyen szabad mélyen érzett köszönetemet és hálás odaadásomat ismételten kifejeznem. Tisza. Ebből a levélből tehát kiderül, hogy XIII. Alfonz a Tisza-kormány elbocsátását javasolta Károly királynak, aki azonban ekkor még Tisza mellé állt. (Bár ne állt volna!) Tisza István visszautasította az illetéktelen vállalkozást és tiszta lelkiismerettel hivatkozott arra, hogy ő a szerbiai ultimátum idején is ellenezte a háborút, majd, mikor nézetével kisebbségben maradt, enyhítette az ultimátum hangját és hangsúlyozza, hogy ezidőszerint — tehát 1917 április végén! — is a mielőbbi békekötés mellett van. Tisza István őszinte békevágyáról és ismételt békekísérletéről ír, melyet ántánt által mereven visszautasított 1916 novemberi békeajánlatról, Tiszának 1914 végén és 1916 tavaszán ismételten megnyilvánult békekísérleteiről. Ámde a békekötés érdekében — mely nem Károly királytól, nem is Tiszától, hanem az antánttól függött — Tiszának önként félre kellett volna állni és helyét gróf Apponyinak átadni, mert az antánt Tiszával azért nem tárgyalt, mert nem mondott le a hadüzenetkor. Ez esetben 1917. tavaszán megkötött békével talán elkerülhettük volna a forradalmat, Tisza vértanú halálát, a kommünt, a trónfosztást és az ország borzalmas megcsonkítását. Ez nem magánügye volt Tiszának, hanem a nemzet létének ügye. 31 497