Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

A MÁV IGAZGATÓSÁG MEGSZERVEZÉSE áthozandó hitel 154.780 frt van tehát az új igazgatóság személyzeti költségeire 1.077.835 frt Ennek irányában szükséglet 16. számú kimutatásunk és a viszo­nyok folytán a következő: 1. az építészeti igazgatóság V2 évi megszavazott költ­ségvetés szerint személyzeti kiadásai 85.926 frt 2. Az üzletigazgatóság V2 évi költségei a bemuta­tott költségvetés alapján 461.528 frt 3. A központi igazgatás 16. alapján a második félévre 225.023 frt 4. az új vonalak melyek Juliusban megnyílnak 16. ki­mutatásuk szerint 98.680 frt 5. A külszolgálat régebbi vonalaikon a második fél­évre teszen 389.015 frt Miután azonban külközegeink nagyobb részben haszonve­hető hivatalnok és szolga, és csekélyebb fizetéssel is meg­tartható, előzetesen mint azt 16. szám kimutatásunk elő­tünteti, miután továbbá a hivatalnokok és szolgák sza­porítása fokozatosan szükséges ezen összegből kl. SO.OOOfrt ezen évben megtakarítható így marad kereken 355.000 frt összesen: 1256.147 frt vagyis 178.322 forinttal több, mint a megszavazott, illetőleg bemu­tatott előirányzatokban foglaltatik. Szükségesnek tartjuk itten megjegyezni,hogy a 3. alatti fenteb­biek szerint 100 mérföld admistrációjának megfelelő összegből azért nem vélünk a jövő félévre letörölhetni, mert részint az egye­sítési munkák, részint az igazgatóságnak roppant hátralékos, fele­mésztendik azon 10—15% munkaerőt, mely száz helyes 80 mérföld kezeléséhez kevesebb kellene. Az építési szolgálat külközegeit itt egészen számon kívül hagy­tuk, — először azért, mert az az államköltségvetésben nincs részle­tezve, másodszor mert egészen a szükséglettől függ és harmadszor, mert jelen állapothoz képest semmi sem változik. Megemlítendőnek véljük itt, hogy a fentiek értelmében az épí­tészeti igazgatóság ketté választásából az államra nézve nemcsak több teher nem származik, hanem 37612 forint megtakarítás mutatkozik mi onnan származik, hogy az üzletigazgatóság építészeti osztálya csaknem egészen feleslegessé válik a titkárság és számvevőség pedig egyesítve aránylag kevesebb hivatalnokot igényel. Ezen megtakarí­tás még nagyobb lenne, ha mint fennebb indokolni bátrak valánk az egyesítési munkák és az üzletigazgatósági hátralékok feldolgozása 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom