Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

Miklós Imre: A szerző az olvasóhoz

A SZERZŐ AZ OLVASÓHOZ. közel százesztendős magyar vasutasságról lesz szó e szerény műben, melyről oly keveset beszéltek, de még kevesebbet írtak krónikásáink. Valahogy úgy vagyunk a vasutassággal is, mint a szívünkkel. Tudjuk, hogy van. —- De csak akkor érezzük igazán és csak akkor figyelünk fel erre az egész életünkön át nélkülözhetetlen éjjel-nappal szüntelenül dolgozó élő motorra, amikor a Mindenható kifürkészhetetlen akaratából egyszerre hirtelen megbomlik annak egyenletes járása. Akkor már riadtan eszmélünk rá, hogy ez a rendes, fegyelmezett, alázatos, szorgalmas és türelmes Nagyerő: pihenésre és gondolkodásra kényszerít bennünket. így volt ez harminchárom esztendővel ezelőtt. És ekkor került bele merő véletlenségből a vasutasság a magyar történelembe. De persze akkor is kedvezőtlen színben és csupán néhány sorban. Pedig a vasutasságnak is kijár a nyilvánosság. Kijár akkor is, — ha az ország szívverése és vérkeringése kifogástalanul működik. — Kijár pedig azért, mert köztudomású, hogy a milliárdokba kerülő sínek, mozdonyok, vagonok, állomások és üzemanyagok, — valamint a tarifák, — a vasutasság nélkül, — önállóan rendeltetésüknek megfelelni nem tudnak. Mert ezek bár roppant nagy értéket képviselnek, de csak olyanok, mint a test lélek nélkül: holt anyagok. És íme, erről a magyar haladást jelentő és a történelmi Magyarország lüktető véreit képviselő, az összeomlásig minden magyart és nemzetiséget összekapcsoló, nélkülözhetetlen magyar vasutasságról történelmet mindezideig még nem írt senki. önkéntelenül merül fel tehát a kérdés: miért? És ezzel a kérdéssel már el is érkeztünk a magyar vasutasság oknyomozó történelmének első problémájához. Mert a vasutasság történelme, nemcsak gazdasági- és társadalmi-, hanem részben politikai történet is, melynek megírása csak úgy képzelhető 1