Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

DÁNIEL ERNŐ BÁRÓ. v. b. t. t. 1895. január 15—1899 február 26-ig kereskedelemügyi m. kir. miniszter, utánna főrendiházi tag. liberális korszak politikus gárdájából való, nyájas természetű, humánus érzésű, testileg törékeny ember volt Dániel Ernő báró. A magán életben kedves, társaságkedvelő. A hivatali életben képzett, szorgalmas, példátadó jóakaratú tisztviselő. A vasutasok ügyét holtáig „szívén viselte", de az ígéreten kivül alig köszönhettek neki valamit, a nála járt küldöttségek. Ettől eltekintve a legtevékenyebb miniszter volt. Dániel Ernő, Eleméren (Torontál vm.), örmény nemesi családból 1843. május 3-án született. Jogot végzett és ügyvédi vizsgát tett. 1865ben Torontál vármegye szolgálatába lépett. 1868-ban törvényszéki elnök lett. Begaszentgyörgyön 1870-ben Deák-párti programmal orsz. képviselővé választották. Az 1875. évi fúzió idején Nagybecskereken, 357