Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)

A magyar alumínium-formaöntészet kezdetei

72. ábra. Solti Márton főmérnök (1897-1982) Jakóby távozása után posztját a Csepeli Fémműben Solti Márton (1897-1982) vette át, aki addig a vasöntödében volt üzemvezető (72. ábra). A gépészeti felső ipariskolát végzett Soltinak kitűnő érzéke volt az öntészethez is, azon túlmenően, hogy hivatott konstruktőr volt. Hosszú időt töltve az alumínium-formaöntödében, a Jakóby által megkezdett munkát jelentősen kiszélesítette, továbbfejlesztette. Fő feladata volt a meglévő öntödének hadiipari célokra való felfuttatása, a repülőmotor-öntvények öntésének továbbfejlesztése. Hozzá tartozott még a félfolyamatos öntőmű, a mintakészítő, a hulladékfeldolgozó és később az ólombronzcsapágy-öntöde is. Elsősorban a nagy teljesítményű léghűtéses repülőgépmotorok hengerfejeinek vákuumos kokillaöntését kellett továbbfejlesztenie, sűrűbb bordázattal. Elérte, hogy a motorok üzemi hőmérséklete 40-50 °C-kal csökkent, és így megszűnt a dugattyúk besülése. Ezzel az öntöde európai hírűvé vált, ami jelentős exportot hozott. A termelés növekedésével sok alumíniumforgács és hulladék keletkezett, ezért 1936-ban egy tömbösítőkemencét telepített. 1936-ban a WM megvásárolta a Metallgesellschaft G.m.b.H.-tól a szilumingyártás szabadalmát és ehhez egy 500 kg-os ellenállásfűtésű teknős kemencét is. Egy 1000 kg-os félgáztüzelésű kemencét is üzembe helyeztek és megkezdték a dugattyúk gyártását. A félgáztüzelés ma már régen túlhaladott, ezért már évtizedek óta nem használják, viszont a 30-as években a csepeli és a hajógyári öntödékben működött. Egy ilyen Dánicke-féle félgáztüzelésű kemence metszete látható a 73. ábrán. Lényege, hogy a teknős kemencével egybeépített (a) gázgenerátorban a (c) falazott rekuperátorban előmelegített levegővel úgy égették el a kokszot vagy szenet, hogy az égés tökéletlen legyen. Vagyis a