Patay Pál: Harangöntés Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 15., 2005)
Dombormű-díszítés harangon. 1554. Velence, rk. templom hullámai már az 1520-as években elérték az országot, a század végére pedig a lakosság túlnyomó része protestáns lett. Ez azonban a harangok használatára nem volt befolyással. A protestánssá lett gyülekezetek változatlanul használták a korábbi harangjaikat. Változás csak - új harangok öntése esetén - a feliratokban következett be. Az is csak a század közepe táján. Ekkor feltűnik a protestantizmus ideológiáját tükröző VERBUM DOMINI MANET IN ETERNUM (Az Úr igéje megmarad mindörökké) felirat, ami a 17. század elejéig mind gyakrabban fordul elő (pl. Velence 1554, Szepesszombat - Poprád, Spisska Sobota, Szlovákia, Nagykapus - Copsa Mare, Románia, 1550). Vagy SOLI DEO GLÓRIA (Egyedül Istené a dicsőség. Pl. Maksa Moacsa, Románia, 1537, Tákos, 1615 stb.). A donátorok - a latin feliratok szerint - egyedül az „Isten fiának, Jézus Krisztusnak" (Fehérgyarmat, 1584), az üdvözítőnek (Petneháza, 1591) tiszteletére, vagy az „isteni név dicsőségére, valamint a gyülekezet összehívására és hasznára" (Csenger, 1599) öntettek harangokat. Erdélyben meg, ahol elterjedt az unitarianizmus is, ennek szellemében az „egy igaz Isten" tiszteletére is készültek harangok (Betlenszentmiklós - Sániclaus, Románia 1622). A török által elfoglalt területen a 16. század második felében nem működött harangöntő. Nem ismerünk azonban harangöntőt az országnak a törökök által meg nem szállt nyugati részéből sem. Ide harangokat Bécsből hoztak. Ezeken az öntőmester neve ki van írva (pl. Hans Dinkelmarer, Zsédeny, 1588), de a harangot birtokló egyházé nem. Tehát nem megrendelésre készültek, hanem készen vásárolták őket. Ugyanekkor a mai Szlovákia területén, akkori nevén Felső-Magyarországon, változatlanul többfelé is működtek harangöntők, méghozzá kiváló mesterek is. így Besztercebányán (Banská Bystrica, Szlovákia) az ausztriai származású Martin Schreiber, aki 1571-ben egy kb. 175 mázsás (mintegy 9800 kg) harangot öntött, amelynek súlyát - ha a valóságnak megfelelőt jegyezték fel - máig sem múlta felül Magyarországon más harang. (Tűzvészben pusztult el 1761-ben). Kassán (Kosice, Szlovákia) a század harmadik negyedében működtek a Morvaországból idevándorolt Illenfeld család tagjai. Közülük Andreas-szal öntetett a bibliafordító gönci prédikátor, Károli Gáspár 1575-ben egy harangot, amelyre bibliai idézeteket és a helység elöljáróinak nevét íratta fel. Erdélyben Brassóban és Nagyszebenben működött ekkor harangöntő. Az előbbi városban a Felső-Magyarországról 1580 körül ideköltözött Paulus Neidel alapított közel száz éven át tevékenykedő harangöntő dinasztiát. A 17. századra nagyjából ugyanaz a helyzet jellemző, mint az előző végére. Az ország nyugati részét főként Bécs látta el harangokkal. Felső-Magyarországon, ha nem is állandóan, de működött harangöntő Pozsonyban (Bratislava, Szlovákia), Besztercebányán, Eperjesen (Presov), Kassán. Erdélyben meg továbbra is Brassóban és Nagyszebenben éltek mesterek. Ha nem is soroljuk fel mindegyiket, két kiváló és a magyarországi harangöntő ipar terén igen jelentős, napjainkig a legkiválóbbak közé számító mesterről meg kell emlékeznünk. Az egyik Georg (Georgius) Wierd. Klagenfurtban született, onnan költözött Eperjesre. Legkorábbi harangját 1628ból ismerjük, a legkésőbbit 1657-ből. Működése idején jónéhányszáz harangot öntött; lehettek évek, amikor akár 30-nál is többet. Minden harangjáról leolvasható, hogy Eperjesen, tehát a műhelyében öntetett. Ennek ellenére piaca kiterjedt az egész akkori Kelet-Magyarországra. De eljutottak harangjai Erdélybe (SzéBenki ref. templom harangja. Öntötte Georgius Wierd Eperjesen (PreSov, Szlovákia). 1652. Tiszántúli Ref. Egyházkerület Múzeuma, Debrecen
