Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

Áttört tányértípusok. Eredeti gleiwitzi és berlini minták alapján Munkács-Selesztón öntötték 1830-1840 között. Magánygyűjtemény, Magyar Nemzeti Múzeum nyer is. A tömör hatást keltő, nem igazán csipkefinomságú darab szintén utánöntés [20]. Jól ismert még az áttört tányértípusok mellett az öt szőlőlevélből összeállított csemegéstányér, egyetlen jelzett példányának alján egy pajzs feletti íves mezőben MUNKÁCS jelzés látható. Formai eredete nem tisztázott, de ugyanennek a tányértípusnak kerámia párját 1839ben Miskolcon a keménycserép gyárban már gyártották [21]. Az öntöttvas és kerámia tányérok szakszerű összehasonlítása azt igazolta, hogy a vasöntvények után készültek a kerámia utánzatok [22]. Az öntöttvas szőlőleveles tányér önálló kísérletnek is mondható. Minden ismert példánya nagyon finom rajzolatú, a levelek hajszálerei is jól kivehetők. Joggal feltételezhető, hogy Willaschek Munkácsra érkezése után öntötték. A pajzsot, amelyben egy ötlábú és kétfarkú címeres oroszlán látható, a Schönborn család címere középső részének heraldikai ábrázolása alapján modellálták [23]. Ugyancsak a berlini vasöntöde öntvényei után készültek az agárkutyás levélnehezékek [12]. A két rövidebb oldalán lekerekített és a vésett Munkáts feliratot tartalmazó lépcsős talpazaton fekvő, felemelt fejű agárnak több változata ismert attól függően, hogy merre néz és a lábait hogyan tartja. A Munkácson öntött agárkutyás levélnehezékek nagyon szép kivitelűek, ami azt bizonyítja, hogy a modellőrön kívül jól képzett formázok, öntők és öntvénykikészítők dolgoztak az öntödében. Hasonlóan gyakorlati jelleggel bírnak a német minta után öntött, kisplasztikával díszített gyertyatartók is. A szombathelyi Savaria Múzeumban őrzött példányukon a gyertyatartó kelyhet egy nyilazó Ámor szobrocska tartja.