Pilissy Lajos: Középfokú öntészeti szakoktatásunk kezdete (Öntödei múzeumi füzetek 13., 2004)

Amíg műszaki oktatásrendszerünk az öntőipari technikumig eljutott

a bányában dolgozhassanak. Mindkét technikum felügyelete 1951 júliusától a szakminisztériumhoz, nevezetesen a Bánya- és Energiaügyi Minisztériumhoz (BEM) került át. Itt akár be is fejezhetnénk a jogelőd iskola történetének ismertetését, hisz 1949-ben megalakult a diósgyőri Kohóipari Technikum, és még előbb, 1947-ben beindult Budapesten a Dolgozók Öntőipari Középiskolája, a „vándoriskola", de a teljesség kedvéért a 4. táblázat összefoglalja a tatabányai technikumok további történetét is. Látható a két bányaipari technikum folyton változó szervezeti élete. Azonban az is kitűnik, hogy a technikumoknak az 1968-as szakközépiskolává való ledegradálása után a bányászat volt az egyetlen iparág az országban, amely az ipar összeomlásáig, azaz 1994-ig képes volt megtartani iskolájának technikumi jellegét. Érdekességként néhány létszámadat az iskola tanulóiról: 1940/41. tanév 121 fő 1944/45. tanév 170 fő 1941/42. tanév 162 fő 1945-48. tanév nincs adat 1942/43. tanév 180 fő 1948/49. tanév 157 fő 1943/44. tanév 160 fő 1949/50. tanév 170 fő A tanulók tandíja a szociális helyzettől (a szülők és a tanulók jövedelme) és a tanulmányi eredménytől függött. Néhány példa: 1941-43 között a teljes tandíj 30 pengő, a fél tandíj 15 pengő volt, de létezett tandíjmentesség is. Ez az 1942/43. tanévben annyit módosult, hogy volt 22,5 pengős fokozat is. A képességvizsga díja 6 pengő, a beiratkozási díj 2,8 pengő, a laboratóriumi díj az egész tanévre 10 pengő volt, de két részletben volt fizethető. Létezett azonban segélyezés is. Két tanuló kapott a Horthy Miklós Alapból évi 200 pengőt. Az IpM havi 40, illetve 60 pengős ösztöndíjat adott 10 főnek, és 50, illetve 70 pengős havi menzasegélyt ugyancsak 10 főnek. A Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete 3 főnek 300 pengős ösztöndíjat adott évente, de a segélyezésben évi 200 pengővel részt vett a már említett BVOE, valamint egy-két bányamérnök is. A háború után, 1946-ban a tandíj ugyancsak különböző volt, de átlagában havi 5-6 Ft. A Magyar Általános Szénbányák egyes tanulókat segélyben részesített, ez a nős és nőtlen jeles tanulóknál, valamint a nős jó rendűeknél 150 Ft volt, a nőtlen jó rendűeknél, valamint a nős elégségeseknél 125 Ft, a nőtlen elégségeseknél 100 Ft. Az ösztöndíj 1950-re a következőképpen módosult (az ösztöndíjat 10 hónapra a Szénbányászati Minisztérium adta): kitűnő tanulóknak 600 Ft jó tanulóknak 410 Ft jeles tanulóknak 500 Ft közepeseknek 330 Ft. Itt jegyzendő meg, hogy 1952 szeptemberében több dolgozói tago-